Karácsony Gergely a szocialista vezetéssel tárgyal a visszalépésről, erről értesült a HVG, valamint az ATV is. Utóbbi szerint miután Karácsonyék azután kezdték mérlegelni a visszalépést, hogy a Momentum csütörtök délután úgy döntött, beállnak Márki-Zay Péter mögé. Több, egymástól függetlenül baloldali forrásunk szerint a főpolgármester pénteken tesz bejelentést döntéséről.

Ha Karácsony és a szocialisták visszavonulnak, akkor gyakorlatilag csak a Gyurcsány-párt maradt talpon az ellenzéki pártok közül. A Jobbik jelöltje, Jakab Péter, valamint a momentumos Fekete-Győr már az első fordulóban kiesett. A főpolgármester hátralépése pedig az MSZP, a Párbeszéd és az LMP végelgyengülését hozhatja el.

Gyurcsány maradhat a végén

Információink szerint ennek tudatában van a szocialista vezérkar is, akik próbálják győzködni a zátonyra futott Karácsonyt. Úgy tudjuk, az MSZP-elnökség azt is mérlegeli, hogy beállnak Márki-Zay mögé, ami szocialista forrásunk szerint a maradék tagságban is komoly visszatetszést okozhatna, így a csalódott szimpatizánsok is inkább Dobrevre szavazhatnak majd.

Az MSZP-nek nem biztos, hogy érdekében áll Márki-Zay esetleges győzelme. A hódmezővásárhelyi polgármestert ugyanis többen túlságosan „kiszámíthatatlan, önjáró” politikusnak tartják. Márki-Zay ráadásul pártpolitikusok nélküli szakértői kormányt akar, továbbá megtartaná a szocialisták által az elmúlt években sokat kritizált családi adórendszert is.

Karácsony szerda délután még arról beszélt: a kedvezőtlen felmérések ellenére sem lép vissza az előválasztás második fordulójától. Márki-Zay, ugyanezen felmérésekre hivatkozva úgy nyilatkozott, teljesen ki van zárva már, hogy visszalépjen.