„Szent István óta történelmünk egyik fontos tanulsága, hogy ami jó az egyháznak, az jó az országnak”

Az államnak fel kell ismernie és el kell ismernie az egyház társadalomnak nyújtott szolgálatát – jelentette ki az MTI tudósítása szerint Semjén Zsolt, a kormányzati támogatással megújított Stella Egyházi Üdülő átadásán, Mátraszentimre-Bagolyirtáson.

A miniszterelnök-helyettes hangsúlyozta: a kormány elkötelezett az egyházi épületek megújítása mellett, hiszen Szent István óta a magyar történelem egyik fontos tanulsága, hogy ami jó az egyháznak, az jó az országnak és ami jó az országnak, az jó az egyháznak.

Semjén Zsolt azt is elmondta: ez a szó szoros értelmében nem támogatás vagy kegy az állam részéről, hanem jár az intézményeknek, mivel ezekben az iskolákban és szociális otthonokban is magyar állampolgárokat tanítanak, illetve gondoznak. Ezzel pedig az egyház múlhatatlan értékű szolgálatot tesz az egész magyar társadalomnak – tette hozzá.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes beszédet mond Mátraszentimre-Bagolyirtáson, a kormányzati támogatással megújított Stella Egyházi Üdülő avatásán október 4-én Fotó: Komka Péter / MTI

Véleménye szerint ma annak is tanúi lehetünk Európában, hogy ha a keresztény gyökerek meglazulnak, azokat relativizálják, és ha a keresztény civilizáció megkérdőjeleződik, akkor annak súlyos következményei vannak a társadalom egészére, azaz hívőre és nem hívőre egyaránt. Semjén Zsolt felidézte: a megújult egyházi üdülő már a kommunista üldöztetés idején is egyfajta „lelkierőműként” működött, ma pedig lelkiségi központ, amely a pihenést és a rekreációt szolgálja.

A megújult épület megáldása előtt Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek arról beszélt: az 1950-es években ez az ingatlan volt az egyetlen, ahol püspökök és papok találkozhattak, pihenhettek. Mint fogalmazott: ahogy régen, úgy most is a testi-lelki felüdülést szolgálja, de a feladat ilyenkor is ugyanaz, pihenés közben is találkozni Krisztussal.

Kitért arra is, hogy az üdülő középpontjában a korszerűsítés után is Jézus személye áll, ennek bizonyítéka a komplexum kápolnája. A létesítmény világi csoportok, közösségek előtt is nyitva áll – jegyezte meg, majd imádságában a jelen lévő püspökökkel együtt azt kérte: „szolgálja ez a ház is Krisztusnak, életünk középpontjának megtalálását, akitől mindig új erőt kapunk”.

Forrás: magyarhirlap.hu

Nyitó képünkön: A Stella Egyházi Üdülő épülete, Fotó: Komka Péter / MTI