Napok óta tart Karácsony Gergely és Márki-Zay Péter kölcsönös udvarlása a politikai nyilvánosság előtt. Alighanem a hódmezővásárhelyi polgármestert is meglepte egyötödös szavazataránya az előválasztáson és most megpróbálja kiélvezni a váratlan helyzetét.

Meglebegteti lemondását, majd mégis saját nagyobb esélyeit fényezi. Tudja, rajta a baloldali nyilvánosság szeme és mintha törleszteni akarna a 2018-as berobbanása utáni elhallgatásáért.

Ez a túlburjánzó szereplésvágy az oka annak is, hogy Márki-Zay nem a baloldali pártok egyikében kötött ki, hanem zöldmezős beruházásra kényszerült a politikai piacon.

Túlmozgásossága egyik pártnak sem hiányzott – írja Mráz Ágoston Sámuel.
Karácsony Gergely gyenge előválasztási kampánya és alig egynegyedes szavazataránya miatt nem tudja úgy diktálni a feltételeket és a tempót, mint ahogy kampánystratégiái megálmodták.

El kell tűrnie, sőt jó képet kell vágnia Márki-Zay játékához.

A helyzet már napok óta komikus, de a Karácsony és Márki-Zay közötti hétfői megállapodással egyenesen komédiává vált. A két polgármester lényegében azt jelentette be, hogy ikrekként fognak közösen kormányozni. Közösen indulnak az előválasztás második fordulóján, közösen lépnek fel a választók előtt, sőt mindig egyeztetve, közösen hoznak döntéseket. Talán még az irodájuk is közös lesz.

Mindez inkább tűnik abszurd humornak, mint bármilyen megoldásnak. Mielőtt azonban bárki elmosolyodhatna, érdemes a „kompromisszum nélkül megállapodás” árnyoldalait is látni. A két polgármester valójában döntésre és így kormányzásra képtelen politikusként mutatkozott be. Bárkit is jelölnek végül kormányfőnek, a másik félnek olyan zsarolási potenciálja lesz vele
szemben innentől, amely annak politikai mozgásterét minimálisra csökkenti.

Egy képzeletbeli baloldali győzelem után Magyarország vezetése arról szólna, hogy a tényleges és a képzelt kormányfő egymással hosszan egyeztetnek, anélkül, hogy meg tudnának állapodni. Újra és újra válságba kerülő kapcsolatukat folyamatosan egyeztetve kellene kibékíteni.

Egy ilyen komédián csak Gyurcsány Ferenc nevetne, Dobrev Klára pedig a fiatal Gyurcsányt megszégyenítő sebességgel venné át tőlük a hatalmat.

Vajon ki mondja meg Karácsony Gergelynek és Márki-Zay Péternek, hogy a király meztelen? A baloldal hangadói mélyen hallgatnak, újságírói a tényszerűség mögé bújva, kommentár nélkül tudósítanak az állítólag felszálló fehér füstről. Sokan közülük bizonyára Karácsonynak drukkolnak és nem merik maguknak sem bevallani, hogy a kitalált modell rossz vicc.

Ha más nem, én szólok: nagy a baj. A felelős döntés helyett kitalált előválasztás részeredménye káosz-szerű állapotokat hozott a baloldalon. Orbán Viktor eközben nyugodtan tervezheti ötödik kormányát – olvasható a Nézőpontok blogon, a politikai elemző írásában.