Az is a célja a 38 ország részvételével megrendezendő tanácskozásnak, hogy a jogállami tapasztalatokat kicseréljék és elősegítsék minimális nemzetközi sztenderdek kialakítását

Az igazságügy digitalizációja és a mesterséges intelligencia alkalmazása lesz a fő témája annak az igazságügy-miniszteri konferenciának, amelyet keddtől Magyarország rendez az Európa Tanács magyar elnöksége keretében – közölte Varga Judit az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

    A témaválasztás annál is inkább szerencsés, mert Magyarország élen jár az igazságügy digitalizációjában – közölte az igazságügyi miniszter.

    Az is a célja a 38 ország részvételével megrendezendő tanácskozásnak, hogy a jogállami tapasztalatokat kicseréljék és elősegítsék minimális nemzetközi sztenderdek kialakítását – tette hozzá.

    Varga Judit azt mondta: a 21. század mindenhol a digitalizáció kihívásaival, a mesterséges intelligencia alkalmazásával szembesíti az igazságszolgáltatás szereplőit. A digitalizáció megkönnyíti ugyan az ügyintézést, ám fontos, hogy az alapvető jogok, az adatvédelmi szempontok ne sérüljenek – magyarázta.

    Felhívta a figyelmet arra, hogy a koronavírus-járvány Európa-szerte sokat segített az igazságügy digitalizálásában, például Magyarországon sem torlódtak fel emiatt az ügyek. Ez is bizonyítja, hogy sok kihasználatlan potenciált rejt az igazságszolgáltatás digitalizációja – mondta a miniszter.

    Varga Judit az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) tényfeltáró delegációjának magyarországi látogatásával kapcsolatban a műsorvezető kérdésére azt mondta: az a tapasztalata, hogy a vizsgálat egy politikai boszorkányüldözés része, amit tükrözött a delegáció összetétele is. A testület hét tagja közül ugyanis – folytatta – négyen baloldaliak, és a három jobboldali tag közül is csak kettő „igazi jobboldali”, ami azt jelenti, hogy mást gondolnak családról, bevándorlásról.

    „Nekünk az a dolgunk, bárhogyan is vádaskodnak”, hogy megadjuk a legprecízebb jogi válaszokat – mondta a miniszter.

MTI

Fotó forrása: Varga Judit Facebook oldala