Jövő tavasszal hazánkban szervezik meg az amerikai konzervatívok legnagyobb seregszemléjét. Az eseményt az Amerikai Konzervatív Unió (ACU) szervezésében már szinte minden földrészen megtartották, azonban Európában még nem. Az ACU olyan országnak akarta adni a szervezés jogát, amely elkötelezett a nemzeti szuverenitás és a hagyományos értékek megőrzése mellett.

Az Amerikai Konzervatív Unió 2022 tavaszán Magyarországon fogja megtartani méltán híres seregszemléjét, a CPAC-et (Conservative Political Action Conference), ahol a konzervatív aktivisták és a megválasztott tisztségviselők találkozni szoktak – mondta Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója a Ma reggelben, és kiemelte: a CPAC-et eddigi fennállása óta az USA-n kívül csak Japánban, Dél-Koreában, Brazíliában és Ausztráliában rendezték meg.

„A tengerentúli partnerek olyan kapcsot kerestek maguknak Európában, amelyik még garantálni tudja a véleménynyilvánítás szabadságát, mert azok a konzervatív értékek, amelyeket az amerikai és a magyar jobboldal is képvisel, üldöztetésnek vannak kitéve a nyugati civilizációban” – hangsúlyozta Szánthó Miklós.

Európában a konzervatív ellenforradalom zászlóvivője Magyarország.

Hazánk mágnesként vonzza a kortárs konzervatív értékeket képviselő gondolkodókat, politikusokat és influenszereket, a márciusi CPAC európai megrendezése által pedig Magyarország még magasabb fokozatba tud kapcsolni, és még inkább a motorja lehet a nemzeti konzervatív erők nemzetközi szintű együttműködésének is – tette hozzá, és hangsúlyozta: a konzervatív értékeket súlyos támadások érik a nyugati liberális főáramlat részéről. Nyugaton már az érzékenység tisztelete dívik, és azt látjuk, hogy amíg itt ebben a régióban legyőztük a marxista kommunizmust, addig abban a régióban egy liberalizált neomarxizmus kezdi átvenni a hatalmat.

A szakember szerint a woke, a politikai korrektség,

az eltörlés kultúrája mind arról szól, hogy a hagyományos konzervatív értékeken, a józan észen és a teremtés rendjén alapuló nézeteket eltöröljék, és új tabukat állítsanak fel.

Aki pedig ezekkel nem ért egyet, az  kirekesztő, gyűlöletkeltőnek bélyegzik.

„A baloldal a legszélsőségesebb elképzeléseit valósítja meg, ezekkel pedig életre hív egy konzervatív ellenválaszt, amelynek a kifejeződése lesz a budapesti CPAC, ez pedig elérheti, hogy a konzervatív világ újra Magyarországra figyeljen” – mondta Szánthó.

Ha pedig rájövünk arra, hogy a nyílt társadalom eszmerendszere és gyakorlata ugyanazokat a forgatókönyveket és praktikákat használja mindenhol a világon, sokkal könnyebben tudunk védekezni, és sokkal bátrabban lehetünk képesek fellépni a marxista liberalizmus támadásai ellen” – tette hozzá.

Az Alapjogokért Központ igazgatója úgy véli: Magyarország példát mutat a nagyobb országok konzervatív társadalmai felé is, épp azért, mert kimondhatja a véleményét, ami által az érintett országok is sokkal könnyebben vállalják majd fel nyíltan a nézeteiket, és szoros összefogásra ösztönzik egymást.

Forrás: M1 / hirado.hu

Címlapkép: Youtube