Az elmúlt hetek egyértelműen a baloldal gyengülését és a kormánypártok erősödését mutatják az e-benchmark szeptemberi, a Demokrata megbízásából készült felmérése szerint.

„Mivel a pápalátogatás és az ellenzéki előválasztási vita is – ami igazából egyáltalán nem volt vita – az adatfelvétel idejére esett, feltételezhető, hogy ez a két esemény sem kedvezett a baloldalnak” – olvasható a Demokratán.

Ha a Fidesz–KDNP és a szivárványkoalíció közös jelöltje közül kell választani, az ellenzéki összefogás négy százalékot gyengült, a kormánypártok támogatottsága viszont nem változott augusztushoz képest, vagyis most egyértelmű előnyben van a nemzeti oldal.

Külön vizsgálva a pártok támogatottságát ugyancsak azt látjuk, hogy a Fidesz öt százalékkal növelte előnyét a második helyen álló DK-val szemben, és két százalékkal többen mondták azt is, hogy az ország szempontjából nem lenne jó a kormányváltás.

Ami a miniszterelnök jelölt-jelölteket illeti: az ellenzéki aspiránsok továbbra sem tudják megközelíteni Orbán Viktort, a kormányfő potenciális kihívói közül Dobrev Klára és Jakab Péter támogatottsága változatlan, Karácsony Gergelyé és Fekete-Győr Andrásé pedig egy-egy százalékot csökkent augusztushoz képest, vagyis az erőviszonyok érdemben nem módosultak. Érdekesség, hogy Fekete-Győr András a lista végére került, miután már Márki-Zay Péter is megelőzi.

 

 

 

 

Forrás: mandiner.hu/demokrata.hu

Kép