Váci Egyházmegyei Migazzi Kristóf Pedagógusképzési Ösztöndíj névvel új lehetőséget kínálnak azoknak az egyetemistáknak és főiskolásoknak, akik tanító, tanár, gyógypedagógus vagy óvodapedagógus szakon tanulnak, és vállalják, hogy tanulmányaik befejezését követően az egyházmegye fenntartásában működő oktatási-nevelési intézményekben helyezkednek el.

A pályázat célja, hogy a Váci Egyházmegyében a megfelelő végzettséggel és szakképzettséggel rendelkező pedagógus-utánpótlást biztosítsák az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatósága (EKIF) fenntartásában működő köznevelési és szakképzési intézményekben, továbbá hogy a keresztény értékrend szerinti nevelés iránt elkötelezett, hívő pedagógusok számára vonzóvá tegyék az elhelyezkedést.

Az ösztöndíj kiírását szeptember 28-án Vácon sajtóbeszélgetésen ismertették, amelyen a pedagógusszakma jelenlegi helyzetét is áttekintette Marton Zsolt váci megyéspüspök; Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora és Selmeczi Zoltán, a helyi EKIF főigazgatója.

Az egyházmegyei, hazai, sőt a nemzetközi tendenciák is azt mutatják, hogy tíz éven belül az általános és középiskolai pedagógusok 30–40 százaléka nyugdíjba vonul, és óriási szakemberhiány lesz. Az oktatási szakemberek szerint a tanárok fizetésének rendezése a legfontosabb feladat, valamint vissza kell adni a pedagógushivatás társadalmi megbecsülését.

A 2021/22-es tanév első félévéhez kapcsolódóan a pályázatokat október 10-ig lehet benyújtani papíron, a pályázati nyomtatvánnyal és a honlapon feltüntetett szükséges mellékletekkel együtt. Az ösztöndíjat a tanulmányait megkezdő pályázó esetén a felvételi pontszáma alapján, majd az első tanulmányi féléve lezárását követően tanulmányi eredménye alapján állapítják meg. Az ösztöndíj összege nettó összeg, amely 150 000 – 375 000 forint/félév lehet.

Az ösztöndíj a nevét Gróf Migazzi Kristóf püspökről kapta, aki az egyházmegyéért több évtizeden keresztül komoly felelősséget vállaló főpásztor volt, város- és közösségépítő tevékenysége hosszú távon meghatározta a Váci Egyházmegye fejlődését. Az ő idejében épült meg a székesegyház, alakult ki az egyházi központ Vácon és épült meg az egykori szeminárium, amely ma az Apor Vilmos Katolikus Főiskolának ad otthont.

A pályázatról bővebben a Magyar Kurírban olvashatnak.