A lengyel ellenzék alkotmánymódosítási tervezetet nyújt be a parlamentben. Az új előírások értelmében Lengyelország európai uniós tagságának megszüntetéséhez kétharmados parlamenti többség hozzájárulása vagy népszavazás lenne szükséges – közölte pénteken a Polgári Platform (PO) ügyvezető alelnöke, Donald Tusk a varsói szenátusban sajtóértekezleten.

Az alkotmánymódosítási javaslatot azzal indokolta meg, hogy a kormánypárti politikusok nyilatkozatai és lépései „egyértelműen arra mutatnak, hogy Lengyelország európai uniós tagsága veszélyben van”. A tervezet szerint csak népszavazás útján, illetve a parlamenti alsó- és felsőházban egyaránt kétharmados többséggel, a képviselők legalább felének a jelenlétében megszavazott döntés nyomán lehetne kezdeményezni Lengyelország uniós tagságának megszüntetését, és az erről szóló előírást az alaptörvényben rögzítenék.

A jelenlegi alkotmány nem rendelkezik Lengyelország uniós tagságáról, mivel az alaptörvényt 1997 áprilisában – vagyis az EU- és a NATO-csatlakozás előtt – hagyták jóvá a lengyel parlament mindkét házának együttes ülésén, elfogadását pedig egy hónappal később népszavazásban erősítették meg.

A lengyel kormánykoalíciót vezető Jog és Igazságosság (PiS) szeptemberben egy határozatban kizárta az EU elhagyását, a párt elnöke, Jarosław Kaczyński akkor hangsúlyozta: Lengyelország az EU-ban akar maradni szuverenitását megőrző államként.

Forrás: MTI