A kormányzati portálon ma reggel az alábbi információkat tették közzé a koronavírussal kapcsolatban.

A beoltottak száma 5 891 228, közülük 5 651 539 fő már a második oltását is megkapta, 784 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. 679 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 823 384 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 9 beteg, így az elhunytak száma 30 199 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 785 646 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 7 539 főre emelkedett. 533 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 84-en vannak lélegeztetőgépen. Az új megbetegedéseket a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben a beoltatlanok vannak, ezért kérik őket, hogy regisztráljanak és vegyék fel az oltást mielőbb.

Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli nyilatkozatában a járvánnyal kapcsolatban kifejtette, hogy az oltás működik, az oltatlanság pedig kockázat, ezért arra kért mindenkit, hogy vegye fel az oltást. A kormányfő bejelentette, hogy a gazdasági növekedésnek köszönhetően az őszi nyugdíjprémium összege minden nyugdíjnál 80 ezer forint lesz.

A koronavírus delta variánsa miatt több országban és hazánkban is újra emelkedik a fertőzöttek száma. A járvány mostani hullámában azonban nagy előny, hogy már van vakcina és a legtöbben fel is vették az oltást, amely a legerősebb védelmet jelenti a vírus ellen. A beoltottak kevesebb mint 1%-a betegszik meg, és a betegség lefolyása az oltottaknál általában jóval enyhébb. A magyar lakosság többsége regisztrált védőoltásra és már fel is vette azt.

Forrás: koronavirus.gov.hu