A Közbeszerzési Hatóság nyilvántartása szerint a Transparency International hazai szervezetének nem volt akkreditált közbeszerzési tanácsadója, amikor a Lánchíd felújítási tenderének tisztaságát vizsgálta. Úgy monitorozták a közbeszerzést, hogy arra a hatóság adatbázisa alapján nem volt képesített emberük. A szervezet ezenfelül az ellenzéki önkormányzatoktól is milliókat kap – derítette ki a mandiner.hu

Mint ismert, a Transparency International Magyarország Alapítvány (TI) 2020. szeptember 24-én kapcsolódott be független monitorként a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által a Lánchíd felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárásba. Hogy mennyire tekinthető függetlennek egy olyan szervezet, amely egyedül a 2020-as tárgyévben vissza nem térítendő támogatásként tüntetett fel összesen 6 millió 710 ezer 846 forintot a Soros György-féle Open Society Foundationstől (OSF), 44 millió 632 ezer 492 forintot pedig az Európai Bizottságtól (EB), az olvasóra bízzuk.

A tavaly október 13-án köttetett, a TI és a BKK közötti integritási megállapodása, melyben a Transparency azt vállalta, hogy a közbeszerzési eljárás során rendelkezésre bocsátott dokumentumokat átvizsgálja, részt vesz a bírálóbizottsági üléseken, illetve egyéb, a közbeszerzési eljárással kapcsolatos megbeszéléseken. Mindezért a budapesti közlekedésszervezési vállalat 1 millió 270 ezer forintot fizetett a szervezetnek. A BKK kommünikéjében jelezte, a közbeszerzési eljárás lebonyolításának átláthatósága és a minél nyíltabb verseny érdekében bízta meg a Transparencyt az eljárás monitorozásával. „Jelenlétük további biztosítékot jelent arra, hogy a tender ne legyen korlátozó, ne szűkítse a versenyt, és az ajánlattevők – amennyiben önként csatlakoznak a megállapodáshoz – ne adjanak be túlárazott ajánlatot” – olvasható a fővárosi cég honlapján.

Forrás. ripost.hu

Forrás. ripost.hu

Csakhogy, amint az az Adatradar.hu által, a Közbeszerzési Hatóságtól (KH) kért tájékoztatásból kiderül, a Transparency International Magyarország Alapítvány úgy vizsgálta a közbeszerzési eljárás előkészítésének jogszerűségét, átláthatóságát, és úgy készített jelentéseket, hogy a KH augusztus 5-i nyilvántartása alapján nem rendelkezik bejegyzett felelős akkreditált közbeszerzési tanácsadóval.

Másképpen fogalmazva: a TI úgy monitorozta a Lánchíd tavaly augusztus 11-én megindult felújítási tenderét, hogy arra a KH szerint nem volt szakmai humánerőforrása.

A Transparency jelentésében egyébként megállapította, a BKK a törvényi előírásoknak megfelelően választotta meg a közbeszerzési eljárás fajtáját, mind a felhívás, mind a dokumentumok megfeleltek a szervezet által támasztott követelményeknek, s hogy jogszerűen történt a végleges ajánlatok bírálata, a nyertes ajánlattevő kiválasztása.

Úgyszintén közismert, hogy a Lánchíd felújítási tenderét az A-Híd Zrt. nyerte el, amely Karácsony Gergely főpolgármester regnálása alatt 5 milliárd forinttal drágábban végzi el a munkálatokat, mint amennyiért elődje, Tarlós István idején tette volna. Bruttó 26,75 milliárd forintos ajánlatával futott be a közbeszerzési eljáráson, holott korábban a még csak 21,8 milliárdos ajánlatával is befutó lehetett volna.

Ugyanakkor nem csupán a Karácsony Gergely-vezette Fővárosi Önkormányzat cégének tendere kapcsán merülnek fel kérdések. Amint arra a Transparency International Magyarország Alapítvány tavalyi Közhasznúsági jelentése is rámutat, a nemzetközi támogatásokban bőven részesülő szervezet a 2022-es országgyűlési választásokhoz közeledve egyre aktívabb szerepet vállal. Ezt jelzi, hogy a TI immár egy új, üzletággá fejlődött tevékenységet is végez önkormányzati tanácsadás és képzés címen.

A szervezet új üzletága meglehetősen sikeresnek mondható, mivel a BKK-nak nyújtott szolgáltatások mellett a momentumos VI. kerületi önkormányzat, a DK-s irányítású VII. kerületi önkormányzat, az MSZP-s vezetésű XIII. kerületi önkormányzat, illetve a szentendrei polgármesteri hivatal is szerepel az ügyfelek listáján.

Terézváros számára közétkeztetés ellátására kiírt közbeszerzés monitorozási tevékenységért 3 millió 810 ezer; Erzsébetváros korrupció elleni alkalmasságának, illetve a közérdekű adatkezelési szabályzat felülvizsgálatáért 5 millió 715 ezer; Angyalföld önkormányzati dolgozóknak tartott képzésekért 635 ezer; a szentendrei polgármesteri hivatal új beszerzési és új közbeszerzési szabályzat tervezetének elkészítéséért, valamint egyes közszolgálati szerződések közbeszerzési és jogi megfelelőségének vizsgálatáért pedig 4 millió forint vissza nem térítendő támogatási összeget tüntetett fel a TI.

Ez összesen 15 millió 430 ezer forint plusz bevételt, támogatást jelentett a Transparencynek.

Az új üzletág több szempontból érdekes jelenség, tudniillik önkormányzati támogatás fejében szolgáltatásokat ad a TI, ugyanakkor csak a szerződések konkrét tartalma alapján lehetne eldönteni, hogy ez törvénybe ütköző-e vagy nem. A jogszabályi keretek mindenesetre egyértelműen rendezik, hogy a civil szervezetek milyen keretek között folytathatnak gazdasági tevékenységet, amelyből árbevételt szerezhetnek, az általuk teljesített tevékenységgel kapcsolatban számlát állítanak ki a megrendelő felé. Arra vonatkozóan is részletes a szabályozás, hogy milyen jogcímen kapott juttatásokat könyvelhet el egy civil szervezet támogatásként, és hogyan kell a támogatásként kapott összegeket elkülönítetten nyilvántartani annak érdekében, hogy a felhasználás szabályszerűsége ellenőrizhető legyen.

Forrás: mandiner.hu

Kiemelt kép: Átlátszó