Többnyire bevándorláspárti képviselőkkel vizsgálódik Budapesten az Európai Parlament alapjogi bizottsága a következő napokban. Varga Judit szerint a szándékuk ezúttal is világos. A LIBE nem titkolt szándéka újabb támadást indítani a gyermekvédelmi törvény ellen – mondta Varga Judit

A LIBE nem titkolt szándéka újabb támadást indítani a gyermekvédelmi törvény ellen – mondta Varga Judit

Többnyire bevándorláspárti képviselőkkel vizsgálódik Budapesten az Európai Parlament alapjogi bizottsága a következő napokban. Varga Judit szerint a szándékuk ezúttal is világos.

Magyarországra látogat az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága (LIBE) delegációja ma, a képviselők péntekig tartózkodnak hazánkban. A delegáció hivatalos célja, hogy felmérje, milyen mértékben érvényesül a sajtó és a tudományos élet szabadsága, a kisebbségek jogai és a szélesebb jogállami környezet.

Fogadja őket Varga Judit igazságügyi és Pintér Sándor belügyminiszter, találkoznak Karácsony Gergely budapesti főpolgármesterrel, a baloldali pártok képviselőivel, továbbá újságírókkal, civil szervezetekkel, a tudományos élet képviselőivel és bírákkal is.

A delegációt a zöldpárti francia Gwendoline Delbos-Corfield vezeti, aki Judit Sargentinitől vette át az EP-ben a „Magyarország-dossziét”. Tagjai a szocialista osztrák Bettina Vollath, a néppárti luxemburgi Isabel Wiseler-Lima, a szélsőbaloldali svéd Malin Björk, a reformkonzervatív ECR-frakció részéről a jobboldali spanyol Jorge Buxadé, az Identitás és Demokrácia képviseletében pedig a jobboldali francia Nemzeti Tömörülés képviselője, Nicolas Bay.

A liberális Renew-frakciót eredetileg Ramona Strugariu képviselte volna, helyette azonban a napokban a Momentum képviselőjét, Donáth Annát delegálták. A lapunknak adott interjúban ezt Nicolas Bay botrányosnak nevezte, emlékeztetve, hogy nyilvánvaló kettős mércét tanúsítva a 2018-as varsói LIBE-úton nem engedték részt venni a jobboldali, lengyel Marek Jureket, Donáth Anna azonban magyar ellenzékiként tagja lehet a magyarországi helyzetet vizsgáló bizottságnak, ráadásul akkor, amikor lényegében már tart a választási kampány.

Brüsszel és a baloldal valójában azért támadja Magyarországot, hogy a magyar óvodákba és iskolákba is engedjük be az LMBTQ-propagandát, és mi is telepítsük be a migránsokat – hívta fel a figyelmet közleményében a Fidesz EP-delegációja. A küldöttség tele van az európai baloldal bevándorláspárti és LMBTQ-aktivista embereivel, borítékolható, hogy ismét hazug politikai jelentést fognak írni Magyarországról – tették hozzá.

Ahogyan arra Nicolas Bay is rámutatott lapunknak, a balliberális erők nyilvánvalóan beavatkoznak a jövő évi parlamenti választásokba, minden ellenzéki, baloldali vezetővel találkoznak, és több időt szánnak a Soros György hálózatához köthető szervezetekre.

„A delegáció nem titkolt szándéka, hogy újabb támadást indítsanak a gyermekvédelmi törvény miatt” – írta a Facebookon Varga Judit igazságügyi miniszter. „Magyarország továbbra is egy következetes és önazonos állásponthoz tartja magát: egy uniós intézmény sem lépheti át a szerződésekben rögzített hatásköröket csak azért, mert egy tagállam nem úgy táncol, ahogy a brüsszeli bürokraták fütyülnek” – nyomatékosította. A miniszter hozzátette, konstruktív partnerként állnak a találkozó elébe.

Reagálva a delegáció programjának aránytalanságaira a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA) tegnap nyílt levélben invitálta szakmai beszélgetésre a képviselőket, melytől tegnap beszámoltunk!

Forrás: magyarhirlap.hu

Kiemelt kép: MH/Hegedüs Róbert