Állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, valamint közéleti szereplőkre is halálos ítéletet mondott a csoport. Orbán Viktor, Müller Cecília, Dobrev Klára is rajta volt a radikálisok halállistáján.

Hétfőn élet elleni bűncselekmény miatt a TEK őrizetbe vette a magukat „Magyarok Felelős Nemzeti Kormányának” nevező csoportosulás vezetőit. A megalapozott gyanú lényege szerint szeptember 11-én egy Fejér megyei községben történt találkozójuk során – amelyről egy felvétel felkerült egy videomegosztó csatornára is – a csoport vezetői emberölések elkövetésére hívták fel a csoport tagjait azzal, „hogy ha ölnek, öljenek szépen”.

A radikális nézeteket valló csoport vezetője a tagokkal azt közölte, hogy „hadiállapot van”, így az igazságszolgáltatás tagjaira, kiváltképp a devizahiteles perekben eljáró bírákra és azok családjára „az ítéletem halál”.

Egy másik vezető az Index szerint halálos ítéletet hirdetett általa név szerint megjelölt állami vezetőkre, kormánypárti és ellenzéki vezető politikusokra, valamint közéleti szereplőkre. Az alábbi neveket említette:

  • Orbán Viktor,
  • Gulyás Gergely,
  • Toroczkai László,
  • Gyurcsány Ferenc,
  • Áder János,
  • Dobrev Klára,
  • Fekete-Győr András,
  • Jakab Péter,
  • Kásler Miklós,
  • Benkő Tibor,
  • Szijjártó Péter,
  • Varga Judit,
  • Nagy István,
  • Palkovics László,
  • Semjén Zsolt,
  • Máger Andrea,
  • Novák Katalin,
  • Kincses Gyula,
  • Müller Cecília,
  • Sulyok Tamás,
  • Parti Tamás,
  • Bánáti János,
  • Jelasics Radován,
  • Balogh János,
  • Halmosi Zsolt,
  • Mészáros József,
  • Karas Mónika,
  • Oravecz Márton,
  • Merkely Béla,
  • Rusvai Miklós,
  • Szlávik János.

Forrás: mandiner.hu, youtube.com