Az a kérdés, hogy mennyivel fogja meghaladni az 5,5 százalékot az idei növekedés, melynek mértéke akár hét százalék is lehet – erről beszélt a mai Kormányinfón Gulyás Gergely.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter kitért arra is, hogy az új orosz gázszerződés segít abban, hogy garantálják a rezsicsökkentés eredményeit. Az előválasztásról elmondta, hogy nem verseny, sokkal inkább egy előre lejátszott show-műsor, amelynek a végén Karácsony Gergely lesz a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Kiderült az is, hogy nincs jogi akadálya annak, hogy jövő tavasszal egy napon legyen a gyermekvédelmi népszavazás és az országgyűlési választások.

Olyan forgatókönyv nem lehetséges a magyar gazdaságban, hogy az idei növekedés ne érje el az 5,5 százalékot.

A Pénzügyminisztérium tegnapi beszámolói alapján kijelenthető, hogy gazdasági növekedés az 5,5 százalékot biztosan meg fogja haladni, de akár a 7,5 százalékot is elérheti – hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai Kormányinfón.

Gulyás Gergely tájékoztatása szerint ebből az következik, hogy minden 18 év alatti gyermeket, illetve minden iskolába járó gyermeket nevelő család mindkét szülője – az átlagjövedelem szintjéig – a 2021-ben befizetett személyi jövedelemadóját vissza fogja kapni a jövő év elején. Hozzátette, azon gyermeket nevelő szülőknek jár a szja visszatérítése, akik 2021 bármely napján gyermekek után járó juttatásra (jellemzően családi pótlék) voltak jogosultak.

Az orosz gázmegállapodással kapcsolatban a miniszter elmondta, hazánk tíz plusz öt évre kötött az orosz állami gázszolgáltatóval a Gazprommal szerződést, amely hosszú távon biztosítja a rezsicsökkentés vívmányainak megőrzését, továbbá azt jelenti, hogy a magyarok a legalacsonyabb gázárat fogják fizetni egész Európában. Elmondta, a szerződés lényegesen kedvezőbb, mint a most lejáró megállapodás, évi 4,5 milliárd gáz megvásárlására vonatkozik, amelyet a Gazprom két útvonalon szállít Magyarországra.

Ha az ellenzéknek az a vágya valóra válna, hogy a magyar háztartások a piaci áraknak megfelelően fizessenek energiaköltségeket, akkor a jelenlegi negyven százalék helyett ők száz százalékra emelnék az árakat, az orosz gázmegállapodás azonban hosszú távra biztosítja az ország gázellátását és hazánk versenyképességét.

A vírushelyzettel kapcsolatban Gulyás Gergely ismertette a friss adatokat, hozzátéve: az egyetlen hatékony fegyver a vírus ellen az oltás, korlátlanul a rendelkezésre állnak a kapacitások, mindenkit be tudnak oltani, aki szeretné, és továbbra is arra biztatnak mindenkit, hogy a negyedik hullám küszöbén oltassa be magát.

A LIBE-bizottság látogatásával kapcsolatban a miniszter elmondta, a schengeni szabályok szerint bárki szabadon jöhet Magyarországra, azonban nincs illúziónk azzal kapcsolatban, hogy az illetők Magyarország gyalázása miatt jönnek és a magyar ellenzéknek valamilyen elvtársi segítséget szeretnének nyújtani– fogalmazott Gulyás Gergely.  A LIBE azért érkezik ide, hogy a magyar Molotov–Ribbentrop-paktum jelöltjeit támogassa – összegezte a miniszter.

Gyűlöletverseny folyik a baloldalon, ezt nevezik előválasztásnak – mutatott rá. Ugyanakkor – húzta alá – a kormány ebben nem lesz partner, hiszen ez a viselkedés távol áll attól, amelyet a kormány helyesnek és elvárhatónak tart a magyar közéletben. Az egész show-műsornak a vége koreografált forgatókönyv szerint zajlik, és valóban Karácsony lesz a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje.

A német választást illető kérdésre Gulyás Gergely elmondta, Karácsony Gergellyel aligha fog most foglalkozni az új német kormány, a magyar helyreállítási tervvel kapcsolatban pedig elmondta, nem lehet tudni, lesz-e megállapodás, folyik a tárgyalás a felek között. Mint mondta, valamiben van előrejutás, és vannak véleménykülönbségek is, például a gyermekvédelmi törvény kapcsán. – Ha az Európai Bizottság az európai tagállamokat nem akarja becsapni, akkor meg kell állapodnia a maradék országgal is, hiszen ezt ígérték, a megállapodás kötelező – magyarázta a miniszter, hozzátéve: már most versenyelőnyben vannak azok a tagállamok, amelyekkel a bizottság már megállapodott.

A magyar vállalkozásokat nem éri semmi kár abból adódóan, ha a megállapodás később jön létre – jegyezte meg.

A kötelező maszkhasználat ismételt bevezetése és további intézkedések meghozatala kapcsán Gulyás Gergely kifejtette, nyolcszor-tízszer nagyobb a megbetegedések száma az oltatlanoknál, mint az oltottaknál, a világban mindenhol egyértelmű ez a tény. Az oltás hatékony védelmet jelent, a tömegközlekedésen történő maszkhasználatról azonban Budapest önkormányzata dönt, egyébként mindenkinek saját döntésére bízzák, hogy hordják-e a maszkot. Gulyás Gergely azt is elmondta, ha valaki nincs beoltva, azt a maszk nem fogja megvédeni a vírustól.

Orbán Viktor Csehországban történő látogatásáról Gulyás Gergely azt közölte, a hírekben felmerülő, katonai hadiipari cégben való tulajdonszerzés létrejöttét, ha megtörténik, üdvözölni fogja a kormány.

Arra a kérdésre, hogy mi a véleménye arról, hogy a sajtóhírek szerint Jakab Péter testőre 42 millió forintot kapott, Gulyás Gergely kiemelte: indokolatlanul nagy összeg ez, mint ahogy a testőrség is az, bár nem vitatja, Jakab néhány felszólalása kellően bicskanyitogató ahhoz, hogy az utcán féljen. Ugyanakkor sem az ellenzéki sem a kormánypárti frakcióvezetők nem voltak eddig nagy veszélynek kitéve, ezért ez újszerű gyakorlata a magyar közéletnek.

Arról, hogy a nyugdíjrendszer akadálya lenne a demográfiai változásnak Gulyás Gergely elmondta, a jelenlegi rendszer bő tíz-tizenöt évig fenntartható, hosszú távon azonban felmerülhet az a kérdés, hogy érvényesíteni kell-e a demográfiai elvet, de egyelőre nincs ilyesmi napirenden.

A hétvégi demográfiai konferencia döntéseinek hatásáról is kérdezték a minisztert, aki válaszában elmondta, a legfontosabb eredménye a konferenciának, hogy a nemzetközi élet legmagasabb szintjein határozottan megjelent egy olyan vélemény, hogy a családpolitika alternatívája a migrációnak – ez a legfontosabb üzenet.

A kórházban ápoltak 90 százalékot meghaladó arányban 60 év felettiek, körükben lényegesen több az oltatlanok mint az oltottak aránya. Szentkirályi Alexandra azt közölte, már ötven százalék felett van azok aránya az iskolába járó diákoknak, akik be vannak oltva, ilyen aránnyal már nem kell visszatérni a digitális oktatásra, az iskolák bezárására. A 12 év alattiak oltásáról a miniszter elmondta, az uniós beszerzésben jeleztük részvételi szándékunkat, de egyelőre nincs elfogadott oltóanyag. Az oltott és oltatlan diákok között nem fog különbséget tenni a kormány.

A pedagóguskereseteket illetően Gulyás Gergely arról beszélt, január elsejétől kell hogy legyenek béremelések, ez a pedagógusokra is vonatkozik. Rendezni kell a pedagógusok bérét, de a kormány eddig is sokat tett a pedagógusbérek felzárkóztatásáért. – Meglátjuk, mekkorát tudunk január elsejével lépni – jegyezte meg a miniszter, hozzátéve: szükség van a rendes pedagógus-bérrendezésre a magyar oktatás versenyképessége miatt is.

Arra, hogy Kálomista Gábor szerint az Elk*rtuk című filmet sok moziban politikai okok nem akarják vetíteni, kifejtette: még egy kereszténydemokrata kormány által vezetett országban is az egy liberális cenzúra az, ami Magyarországon van. Sajnálatos, hogy aki nem olyan filmet készít, ami bizonyos liberális körök ízlésének megfelel, annak a filmjét sem adják le.

Ha cenzúrázni lehet egy filmet Magyarországon, az azt mutatja, hogy a szabadsággal kapcsolatos problémákat kell keresni, akkor azt az önmagát liberálisnak nevező, de rendkívül kirekesztő korszellem képviselőinél kell keresni.

Az országgyűlési választással kapcsolatban Gulyás Gergely elmondta, nem elképzelhető, hogy azt el kell halasztani a vírus vagy egyéb okok miatt, ez a választás megkerülhetetlen és fontos, sor fog kerülni rá.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a magyar–orosz gázszerződést követő ukrán reakció kapcsán jelezte: az ukrán bosszúállás már jóval az oroszokkal való gázmegállapodás előtt megtörtént, hiszen Ukrajna az oktatási törvény módosításával a kárpátaljai magyarok anyanyelvhasználatát durván korlátozta, és ennek módosítása kapcsán semmilyen nemzetközi véleménynek nem adott helyet, éppen ezért a NATO-val való csatlakozási tárgyalásokat Magyarország a továbbiakban is blokkolni fogja

– húzta alá. Véleménye szerint egyébként értelmezhetetlen, hogy egy szuverén ország energiapolitikájába egy másik ország bele akar szólni. Ukrajnának ehhez semmi köze nincsen – szögezte le. Hozzátette, az pedig végképp sajnálatos, hogy a szomszédos állam végképpen nem képes értékelni azt a gesztussorozatot, amit Magyarország a jelenleg fennálló súlyos viták ellenére tett.

Arra a kérdésre, hogy a kórházban lévők hány százaléka oltatlan, elmondta: emlékezete szerint a kórházban lévők nagy többsége idős, alapbetegségekben is szenvedő ember, nekik mintegy 55 százalékuk nincs beoltva. Ehhez hozzáfűzte, hogy az összes idősek döntő többsége már oltott, valamivel több mint tíz százalékuk az oltatlan, közülük kerülnek be a legtöbben a kórházakba.

A miniszter további kérdésekkel is foglalkozott, melyet a teljes cikkben megtalálhatnak.

Forrás, kiemelt kép és teljes cikk: magyarnemzet.hu