Svájcban a szavazók 64 százaléka támogatta, hogy legalizálják az azonos neműek házasságát, hogy azonos neműek is fogadhassanak örökbe gyermeket, vagy hogy a leszbikus párok spermadonor segítségével könnyebben vállaljanak gyermeket – derült ki vasárnap a kérdésben rendezett népszavazás első eredményeiből.

A szavazatszámlálás várhatóan csak a nap folyamán később fog lezárulni, a referendum eredményéhez azonban nem fér kétség.

Svájc eddig azon kivételek közé tartozott Nyugat-Európában, ahol a homoszexuális párok nem köthették össze az életüket. Az országban 2007 óta bejegyzett élettársi kapcsolaton keresztül biztosítanak jogokat a meleg és a leszbikus pároknak.

Már az előzetes közvélemény-kutatásokból is borítékolható volt azonban a változás, a svájci közszolgálati műsorszolgáltató (Swiss Broadcasting Corporation) szeptember közepén közzétett felméréséből kiderült: az állampolgárok 63 százaléka támogatta, hogy az azonos neműek is házasságra lépjenek, míg mindössze 35 százalékuk ellenezte a javaslatot – két százalék pedig bizonytalan volt a kérdésben.

Forrás és kép: felvidek.ma/MTI/AFP