A magyar déli határon próbálnak bejutni azok, akik elhagyják Afganisztánt; nőni fog a nyomás a határon – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szerdán Röszkén, miután cseh kollégája, Andrej Babis társaságában ellátogatott a magyar–szerb határhoz.

A határszemlét követően a kormányfő újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy a kerítés jó és erős, lehet, hogy több emberre lesz szükség, de akkor kérnek és vezényelnek ide embereket. A gyenge pont Brüsszel, amely azt mondja, hogy aki el akar jönni Afganisztánból, azt be kell engedni – fűzte hozzá a kormányfő, hangsúlyozva: Ez árulás.

Orbán Viktor közölte: itt több ezren dolgoznak, hogy Európa belsejében mindenki biztonságban élhessen; Brüsszel azonban elárulja Magyarországot és az európai embereket. Itt mi egész Európa biztonságát védjük, és remélhetőleg sikerül megállítani azt a tervet, hogy Afganisztánból hozzanak ide embereket – mondta. Hozzátette: oda kell vinni a segítséget, ahol a baj van, és nem a bajt kell behozni Magyarország, Csehország vagy az Európai Unió (EU) területére.

A magyar miniszterelnök kifejtette: 175 kilométer határt védenek teljes hosszában kerítéssel, a magyar–horvát szakasz felét pedig szintén ilyen fizikai akadályokkal védik. Ebből az irányból 2015-ben néhány hónap alatt több mint négyszázezer ember lépett be mindenfajta papír és engedély nélkül – valóságos invázió volt – arra hivatkozva, hogy őket Angela Merkel német kancellár meghívta Németországba – idézte fel.

Emlékeztetett: a közbiztonság szinte fenntarthatatlanná vált, kibírhatatlan állapotok voltak, ezért döntötték el, hogy megépítik a kerítést. Ha az ember akarja, meg tudja védeni a határt, és az EU-ból nem a képesség, hanem az akarat hiányzik.

Orbán Viktor kitért arra: 4500 emberrel védik a kerítést, ez az egyik legnagyobb költségvetési kiadás a rendészeti fejezetben. Ehhez az EU-tól nem kapunk semmilyen különleges segítséget, csak amit minden más tagállam – tette hozzá. Azt mondta: ez a schengeni külső határ is, és amikor a legnagyobb volt a baj, sokat jelentett a Csehországtól és a visegrádi négyektől kapott politikai és fizikai támogatás. Szívesen fogadjuk a cseh miniszterelnök ajánlatát, hogy szükség esetén most is segítséget nyújt – jegyezte meg.

A kormányfő kiemelte: a kerítés másik oldalán Szerbia van, de nem kéne itt lennie kerítésnek, mert Szerbiának az Európai Unió és a schengeni zóna tagjának kellene lennie, védekezni délen kellene, nem itt. Ha az EU, a brüsszeli bürokraták törődnének a biztonsággal, már fel kellett volna venni Szerbiát, és akkor mind nagyobb biztonságban lennénk – jelentette ki.

Orbán Viktor kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy ha nem lett volna kerítés, az elmúlt években több millió migráns lépett volna be ellenőrzés nélkül az EU területére, a terrorcselekmények és a bűncselekmények száma a többszöröse lett volna, továbbá Németországban a nők kevésbé érezhetnék magukat biztonságban. Most még mindig zajlik a beáramlás, és ha a kerítést lebontanák, holnap tízezren jönnének át, a jövő héten százezren, egy hónap múlva millióan – fogalmazott.

A teljes cikket A Magyar Nemzeteben itt olvashatja el.