A válasz egyszerű: a baloldal semmit sem változott, ha az erőszakos politikáról van szó – jelentette ki parlamenti felszólalásában Dömötör Csaba, hangsúlyozva: ebben az egyes baloldali pártok között semmiféle különbség nincsen.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára rámutatott:

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke földönfutással fenyeget művészeket, másokat pedig úgy általánosságban börtönnel. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke a közigazgatásban dolgozókat, Fekete-Győr András, a Momentum elnöke pedig újságírókat fenyeget, már ha éppen nem dob füstgránátot a rendőrökre.

Karácsony Gergely politikai alapon zárolna bankszámlákat, de az is előfordult, hogy Jakab Péter verőemberei fojtogattak egy állampolgárt – sorolta.

A kormánypárti politikus továbbá úgy fogalmazott: tisztelt baloldali képviselő hölgyek és urak,

„bárhogyan is viselkednek, ez itt most nem az ötvenes évek.”

Fokozhatják az erőszakos politikát és a provokációkat, mi ezt tűrni fogjuk, a magyarok meg majd elmondják a véleményüket erről a választásokon.

Háromszor már hangosan elmondták, és negyedjére is meg fogják tenni

Forrás:magyarnemzet.hu