Az emberek emlékezetében a szemkilövetés, a jogtiprás és az államigazgatási és gazdasági összeomlás Gyurcsány Ferenc személyében összekapcsolódott, és éppen ezért sikeres a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony petíció! – mondta ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász, a Századvég jogi szakértője az Origónak annak kapcsán, hogy már több mint 400 ezren aláírták a kormánypártok kezdeményezését.

Ifj. Lomnici Zoltán beszélt arról is, hogy az embereket igenis érdekli, hogy mi történt 2006 őszén Magyarországon, és az is, hogy milyen tetteket hajtott végre a rendszerváltás utáni legkorruptabb kormány, a Gyurcsány-kabinet. Már több mint 400 ezren csatlakoztak a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petícióhoz – jelentette be Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója. Úgy vélte, ez annak tulajdonítható, hogy a választók emlékeznek arra, hogy Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció elnöke “egyszer kirabolta, egyszer tönkretette, egyszer pedig becsapta Magyarországot”.

A szemkilövetés, a jogtiprás és a gazdasági összeomlás Gyurcsánnyal egyenlő

Vannak olyan politikai események, sorsfordító cselekmények, amelyek alapvetően változtatják meg a közélet menetét. Ilyen volt 2006 ősze is, ráadásul nagyon sok hasonlóság volt felfedezhető az akkori történések és az 50 évvel korábbi magyar forradalom és szabadságharc között is, – minderről ifj. Lomnici Zoltán beszélt az Origónak. A Századvég jogi szakértője szerint három főbb hasonlóság figyelhető meg: pártállami utasításra békés civilekre támadtak, külső segítséggel szabtak gátat a tiltakozásoknak, valamint hogy a baloldal 1956 és 2006 után sem tudta folytatni a korábbi politikáját.

Rendőrterror 2006/Forrás NJSZ

Rendőrterror 2006/Forrás NJSZ

A szakértő szerint az emberek emlékezetében a szemkilövetés, a jogtiprás és az államigazgatási és gazdasági összeomlás Gyurcsány Ferenc személyében összekapcsolódott. Ráadásul mióta tudjuk, hogy Karácsony Gergely a Gyurcsány-kormány tanácsadója volt, így az ő személye is kapcsolódik az előbb említett összeomláshoz. Ifj. Lomnici szerint éppen ezért a mostani Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petíció egy jól érzékelhető, korábbi tapasztalatokra építő kezdeményezés, és ennek is köszönheti a sikerét. Bebizonyosodott, hogy az embereket igenis érdekli, hogy mi történt 2006 őszén Magyarországon, és az is, hogy milyen tetteket hajtott végre a rendszerváltás utáni legkorruptabb kormány.

A petíció sikere azt is cáfolja, hogy az emberek megbocsátottak volna Gyurcsánynak, nincs bocsánat, nincs pardon, és nincs feloldozás a bűnök alól.

A 2010-es bukását követően Gyurcsány Ferenc lett az egész baloldal vezetője, és most a visszatérésre készül. Teljesen maga alá gyűrte a baloldali pártokat, amelyek a Gyurcsány-show előválasztási komédiájával szeretnék rehabilitálni azt az embert, aki 2010 előtt a totális csőd szélére kormányozta Magyarországot.

Forrás: demokrata.hu

Forrás: demokrata.hu

Gyurcsány Ferenc gátlástalanul félrevezette a magyar embereket, megszorító intézkedéseivel emberek millióit tette tönkre.

A 2010 előtti baloldali kormányok politikájának következtében Magyarország a rendszerváltás óta nem látott mélypontra jutott: a magyar családok eladósodtak, a gazdaság a csőd szélére került, és az utcai tiltakozások állandósultak. A 2022-es országgyűlési választásoknak soha nem látott tétje van, hiszen a 2010-ben felálló jobboldali kormány előbb talpra, majd fejlődési pályára állította a magyar gazdaságot. A folyamatos adócsökkentésre és a családbarát politikára épülő kormányzásnak köszönhetően egyre jobb helyzetben vannak a magyar családok. Gyurcsány Ferenc ezt szeretné tönkretenni. Nemcsak az összeomlást hozó, megszorításokra épülő baloldali politikát és a rendőrterrort hozná vissza, hanem a bukott baloldal embereit is.

Forrás: Origo.hu

Kiemelt kép: MTI