Orbán cenzúrázza a médiát az országában, figyelmen kívül hagyja a népakaratot, saját magának és cimboráinak halmoz fel vagyont. Magyarországot a fejlett világ egyik legkevésbé szabad, legkevésbé demokratikus országaként rangsorolják” – mondta Mitt Romney utah-i szenátor az amerikai alkotmány napján tartott ünnepi beszédében.

Romney kirohanására Szijjártó Péter így reagált Facebook-bejegyzésében:

“Mitt Romney durva támadást indított a sajtószabadság és a demokrácia ellen. Azért bírált egy amerikai televíziós újságírót, mert elmondta a saját véleményét Magyarországról, amely történetesen nem esett egybe a liberális mainstream hazánkkal szembeni hazugsághadjáratával. A kormányt pedig azzal vádolta, hogy a népakarattal szemben kormányzunk. Holott a népakarat a választáson fejeződik ki, márpedig mi egymás után háromszor kaptunk kétharmados felhatalmazást. Egy olyan választási rendszerben, ahol mindenkinek egyenlő súlyú szavazata van, függetlenül a lakóhelyétől.

Demokráciát és sajtószabadságot féltő NGO-k, ébresztő!”

2022plusz: Romney nyilatkozatában az a gyönyörű, hogy egyetlen szó sem igaz belőle. Ez olyan politikusi (?) teljesítmény, amely vetekszik a magyar ellenzékével, tudniillik ők sem mondanak igazat a nap egyetlen percében sem. Nem mellesleg ez a Romney gyerek republikánusnak állítja be magát, de Trump elnöksége alatt igazi balosként támadta az akkori adminisztrációt. Az persze rejtély, miért vizionálta az orbáni cenzúrát (jó erős lehetett az anyag), miből következtet arra, hogy figyelmen kívül hagyják a népakaratot (vajon a nagyon demokratikus USA-ban hányszor tartottak például nemzeti konzultációt?).

Ami pedig a szabadság és a demokrácia ügyét illeti, nos, az USA ma éppen ezekkel az ismérvekkel nem rendelkezik. Ott, ahol egy még regnáló elnök közösségi oldalait letiltják, ahol az LMBTQ elutasítóit üldözik, ahol a BLM mozgalmat elítélők a munkahelyüket is elveszítik, ahol az egyházi iskolákra is rákényszerítik az “érzékenyítést” és ahol kirúgnak egyetemistákat, mert azt merik állítani, hogy biológiailag csupán két nem, a férfi és a nő létezik, hogy merészel valaki demokráciáról és szabadságról szónokolni?

Persze abban az országban, amelyre egykor felnéztünk, amelyet irigyeltünk, de amelyet ma már csak szánni lehet, ne várjunk tisztességes nyilatkozatokat a balos (még ha jobbosnak vallja is magát) szerencsétlenektől.

Milyen ország az, ahol – nem akármilyen csalás-sorozattal – meg lehetett választani egy demens vénembert a birodalom vezetőjének? (Aki már a voksolás előtt összetévesztette lányunokáját halott fiával, aki később elnökként szólt alelnökéről, csetlett-botlott az elnöki gép lépcsőjén, elaludt az izraeli miniszterelnök társaságában…hadd ne folytassam.) Milyen ország az, amelyik úgy vonja ki csapatait Afganisztánból, hogy nem csupán korszerű fegyverarzenált hagy hátra, de átadja a vele együttműködő afgánok listáját a táliboknak, szinte felajánlva: tessék, őket ki lehet végezni. Milyen ország az, amelynek katonai szakértői úgy ítélik meg, még legalább fél évig kitarthatnak a kormányerők, aztán fél óráig sem képesek rá?

Amerika egyszer és mindenkorra elveszítette tekintélyét és ha nem lenne elkeserítő a csődjük, akár derülhetnénk is rajta. Nos, egy ilyen csődtömeg képviselőcskéje inkább bújjon el otthon és ontson krokodilkönnyeket hazájának bukása, demokráciájának csődje, szabadságának semmibe veszése miatt, de ne merészelje oktatni a valóban szabad, demokratikus és napról napra egyre erősebb államokat.

Amerika haláltusáját vívja. Ideje lenne szólni erről politikusainak is, hátha az utolsó pillanatban még van esély egy életmentő beavatkozásra. Egy azonban bizonyos: ez nem a Romney-féle alakoktól várható.

(Címkép: The Salt Lake news)