Igazságot teszek a devizahitelesek ügyében, mert ideje, hogy az országban béke legyen. Lesz devizahitel-kárpótlási törvény és ebből nem engedek! – kezdi mai Facebook bejegyzésében Dobrev Klára.

Majd így folytatja:

Az országjárásom alatt rengeteg kisírt szemmel találkoztam, és hallgattam meg szomorú, tragikus történetet arról, micsoda katasztrófát okozott Orbánék bűnös árfolyampolitikája. Hogyan vesztették el mindenüket emberek tízezrei, lettek betegek az elviselhetetlen terhek miatt, miközben a jegybank százmilliárdokkal gazdagodott. Ez nem maradhat következmények nélkül.

A kormányváltás után ezért lesz devizahitel-kárpótlási törvény. Mindenkinek lehetősége lesz újra számolni a hiteleket. Annak is, aki még fizeti és annak is, aki már visszafizette tartozását. Törvénnyel fogjuk elérni, hogy kárpótlást kapjanak az emberek, de nem az adófizetőktől, hanem a bankoktól. Orbán a bankokat választotta, én viszont az emberek oldalára állok.

Szavazzatok rám, szavazzatok a DK-s jelöltekre az ellenzéki előválasztáson szeptember 18. és 26. között! Számítok rátok!

Persze érkezett reakció is, amit visszafogottan agyhalotti megnyilvánulásnak titulálhatnánk:

Íme néhány:

Reméljük megérik ezt az emberek, és kárpótolják őket, csak az a baj akik már nem élnek, azokat hogy tudják!

Helyes! Sok embert tettek tönkre..Én ugyan már „kinyögtem” a hitelem, de bele is került egy élet munkájába!!  Hajrá Klára!

Hajrà Dk. Legyen miniszter asszonyunk Klàrika

Nagyon jó gondolat sok segítség kell az embereknek és az országnak.

Klára nagyon szeretném, ha meg is valósíthatná.

Én támogatom.

Ha ezt véghezviszed Klára az történelmi tett lesz!!!!!!

Úgy legyen!!Szaván fogjuk!..Családokat tettek tönkre..és még mindig tart!!

Bravó!

Klára jól tudja, hogy az emberi emlékezet nem végtelen. Bizonyára a legtöbb devizahiteles már elfelejtette, mikor is lehetett a kecsegtető devizahitel felvenni? És azt is, ki volt akkoriban a miniszterelnök? Úgy rémlik, férjura.

Akkor mi köze van az őket követő Orbán-kormánynak családok tönkretételéhez? A világon semmi. Megmentéséhez azonban nagyon is sok.

Klárának hálálkodó kommentelőik nyilván arra sem emlékeznek, hogy az Orbán-kormány milyen intézkedéseket tett 2011-től több éven át, még a devizahitelre vásárolt és már kifizetett autók után is kaptak visszatérítést, sőt volt a lakásoknál árfolyamrögzítés, majd a végtörlesztés. Ráadásul 2015-ben 1,9 millió devizaalapú hitelszerződés forintosítására és tisztességtelen szerződési feltételeinek felszámolására került sor.

Persze ez mellékes, majd jön Klára és mindenki visszakapja pénzét. Persze kíváncsi lennék, hogy a hazudós ígérgető vajon megbeszélte e már a bankárokkal ezt a népbutító elképzelést. Gyanítom nem, hiszen azt mondják majd, ezt az ügyes spekulációt ti engedélyeztétek, a ti regnálások alatt adott a Nemzeti Bank 10 százalék körüli kamatot. Mi hoztuk a devizát, mert nektek kellett a pénz, mi pedig az államnál lévő fedezetünket kiadtuk a lakosságnak. Igaz, az államtól és a lakosságtól is így jó kis pénzt szedtünk be, de ez a biznisz, ami a vérünkben van.

Klárának és férjének meg a hatolomvágy és a hazudozás.

Azért van annak valami diszkrét bája, hogy ilyeneket nyökög Gyurcsányné. Mondandója magyarra fordítva így hangzik: A férjem jól átvert benneteket, most majd én is átverlek. Családban marad.

Így csapja be Klára asszony a feledékeny hiszékenyeket! És így akar ő kárpótlás adni a becsapottaknak!