Befőzőautomatákat és aszalógépet adományozott dunakanyari civil szervezeteknek a Civil Összefogás Fórum – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF-CÖKA) és a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége. Az adományokat kedden vehették át a kedvezményezettek Visegrádon.

Az átadáson részt vett Vitályos Eszter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára, aki a 2018-ban indult kezdeményezés kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a civil program az egészséges táplálkozást és a helyi termelők támogatását állítja fókuszba.

Hozzátette: a kormánynak szintén az a szándéka, hogy a gyermekétkeztetésben elsősorban a helyi gazdálkodók által megtermelt alapanyagokat használják fel, ezzel segítve a vidéki gazdálkodók helyzetét.

Vitályos Eszter beszámolt arról is, hogy az elmúlt években nagycsaládokat tömörítő szervezeteknek, kisvállalkozóknak, civil szervezeteknek, szociális intézményeknek vagy példaértékűen működő gyermekétkeztetési konyháknak adományoztak hasonló gépeket. A kedvezményezettek kiválasztásában a települési önkormányzatok segítettek – tette hozzá.

Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetségének elnöke  Veres Pálnét, a magyar nőnevelés úttörőjét idézte, aki úgy fogalmazott, hogy “amilyen a nő, olyan a család, amilyen a család, olyan az egész társadalom”.

Heizler Norbert, a CÖF-CÖKA országos koordinátora felidézte, hogy a civil misszió 2016-ban indult útjára, melyhez hamarosan csatlakozott a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége.

A program egyik alapvető pillére a korszerű gyermekétkeztetés, befőzőgépeket pedig 2018 óta adományoznak. Eddig több mint ötven helyszínen jártak – mondta -, több mint 150 gépet adtak át, idén ősszel pedig 52 állomáson 250 készüléket juttatnak el a kedvezményezettekhez. A visegrádi a nyolcadik állomás – fűzte hozzá.

A keddi átadáson befőzőgépet vehetett át mások mellett a Tahitótfalui Óvodák, Bölcsőde és Konyha vagy a Pilisszentkereszti Óvodás Gyermekekért Alapítvány, amelyek megkapták az Ízig varázs – Korszerű családi étkek címet viselő négy évszakos receptkönyvet is.

(MTI)

Fotók: 2022plusz