A 2006-os, az Astoriánál történt véres tömegoszlatásról, azaz a Gyurcsány-terror eseményeiről szóló tárlatot indít országjáró körútra a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) kezdeményezésére a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA).

A Magyar Nemzet kérdésére Csizmadia László kifejtette: a jövő év tavaszán kezdődő voksolás előtt, hogy ébren tartsák a választópolgárokat, megszervezték ezt a vándorkiállítást, amelyhez kísérőprogramok is társulnak majd. Számos egyéb megmozdulás és neves előadó csatlakozik a rendezvénysorozathoz.

Az utazó tárlaton a 2006-os őszi események dokumentumai mellett soha nem látott kép- és hanganyag, valamint az erőszakos rendőrattak tárgyi bizonyítékai is szerepelnek majd. A kiállítás egy hatalmas kamionon járja be Magyarországot

– ismertette a CÖF elnöke.

A közeljövőben a CÖF az Európai Unió Civil Együttműködési Tanácsának létrehozását tervezi. Erről már évek óta előzetes tanácskozásokat folytatnak. A következő lépés a sokak által várt október 23-i békemenet lesz, amely a hajdani francia miniszterelnöktől, Robert Schumantól kölcsönzi mottóját: „Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz” – ismertette a civil szervezet vezetője.

Csizmadia László aláhúzta: sosem szabad elfelejteni a gyurcsányi terrort, de azt sem szabad szem elől téveszteni, hogy ha egy közjóért dolgozni akaró kormány hatalmon akar maradni, ahhoz „talpalni kell, talpasnak kell lenni, meg kell közelíteni az embereket, odamenni közéjük, értük”. Pont ezt a célt szolgálja a vándorkiállítás is. Más sikeres tömegrendezvényeik révén is rendszeres a kapcsolatuk a lakossággal.

– A Civil Akadémiát immáron nemcsak a határon belül, hanem a határon túli területekre is elviszik, ahol jeles előadók politikai, kulturális és gazdasági jellegű témákban fejtik ki a véleményüket. A most induló vándorkiállítás kapcsán pedig elengedhetetlen, hogy okuljunk a a közeli történelmi múlt eseményeiből

– fejtette ki a civilek vezetője.

– Sokan nem emlékeznek már rá, mi történt az Astoriánál 2006 őszén, a fiatalok pedig meg sem ismerhették az újkori magyar demokráciának ezt a szégyenletes eseményét. Éppen emiatt a tanulságok levonása mellett tanítani is kell. Most elég jogunk is van a szólásszabadság jegyében, és elég adat is rendelkezésre áll ahhoz, hogy a bűnösöket néven nevezhessük. Pláne szükségszerű most a nemzeti emlékezet ébren tartása, lévén immáron újból azok a balliberális erők kívánnak hatalomhoz jutni, amelynek a szellemi vezetőjére ez az egész gyalázatos időszak egyszer és mindenkorra ráégett.

„2002 és 2008 között, különösen az őszödi beszéd során olyan dolgok történtek ebben az országban, amik a világon is egyedülállók”

– mondta a CÖF elnöke, aki úgy vélte, hogy bár a gyerekek az iskolákban megtanulják a régmúlt idők történelmét, de legalább ilyen fontos lenne, hogy a másfél évtizeddel ezelőtt történtekről is világos ismereteik legyenek.

„Minden közérdekű dologgal próbálunk érdemben foglalkozni. Gyakorlatilag életben tartjuk a civil kurázsit. Ez a lényeg, ez a feladatunk”

– tette hozzá a CÖF elnöke.