Német hírportálok keddi összesítése szerint a 16 tartomány közül már nyolcban vezettek be, vagy terveznek bevezetni olyan szabályt, amelynek alapján az éttermek, színházak, szórakozóhelyek üzemeltetői vagy bármely közösségi rendezvény szervezői megtagadhatják a belépést az oltatlanoktól.

A szövetségi kormány és a tartományi kormányok megállapodása alapján, augusztus végén országszerte bevezették az úgynevezett 3G-szabályt, amelynek elnevezését a „beoltott, gyógyult vagy tesztelt személyek” (geimpfte, genesene oder getestete Personen) kifejezésből képezték. A szabály előírja, hogy a teljes oltással rendelkezők és a fertőzésen igazoltan átesettek korlátozás nélkül vehetnek részt zárt térben tartott rendezvényeken, és kereshetnek fel egyebek mellett mozit és múzeumot, a többiek viszont csakis friss negatív SARS-CoV-2 teszttel.

A koronavírus-járvány negyedik hullámának erősödése miatt azonban egyre több kormány ennél szigorúbb előírást alkalmaz vagy mérlegel. Így a 3G helyett az úgynevezett 2G-szabály terjed, amely szerint az oltatlanok még friss negatív teszttel sem tartózkodhatnak a fertőzésveszélyes környezetben, például fodrászatban vagy sportrendezvényen. A legtöbb tartományban a szabály alkalmazása nem kötelező, az adott intézmény, például egy szórakozóhely üzemeltetője önállóan döntheti el, hogy a 3G-, vagy a 2G-szabályt érvényesíti. A 2G-szabályt választók ugyan kénytelenek szigorúan ellenőrizni a vendégeket, de nagyobb szabadságot kínálhatnak nekik: az intézmény falain belül vagy az adott rendezvényen nem kell megkövetelniük a maszkviselést és a távolságtartást. Elsőként, még augusztusban, Hamburgban vezették be választható megoldásként a 2G modellt. Időközben a többi között Berlinben, Hessenben és Alsó-Szászországban is alkalmazzák. Rajna-vidék-Pfalzban lépcsőzetes megoldással kísérleteznek, a szabályokat a járványhelyzet alakulásához igazítják.

Forrás: MTI