Közleményben ismertette a covid-19 elleni védőoltással kapcsolatos szakmai véleményét a Magyar Orvosi Kamara. Külön kitértek az álhíreket terjesztő egészségügyi dolgozók veszélyes tevékenységére is.

„A Magyar Orvosi Kamara sajnálattal tapasztalta, hogy – akár a nagyvilágban, úgy nálunk is – vannak megtévesztett, hangos csoportok. Sajnáljuk, hogy néhány egészségügyi dolgozó – hivatásából elvárható szakmai tudásával összeegyeztethetetlen módon – tévhiteket terjeszt.

Az erősödő negyedik hullám mellett közös felelősségünk, hogy az egyéni és közösségi óvintézkedéseket betartva megfékezzük a koronavírus terjedését. A Magyar Orvosi Kamara továbbra is kiáll a járvány veszélyes valóságának ismertetése és az egyéni, és közösségi védekezés fontosságának hirdetése mellett. Védje saját magát és embertársait azzal, hogy kéri az oltást, maszkot hord, távolságot tart, rendszeresen kezet mos! Ha megfertőződött, maradjon otthon, tünetei súlyosbodása esetén pedig időben kérjen segítséget!

Az oltás jelenleg a leghatékonyabb eszköz a járvány megfékezésére.

A vakcinák megtanítják az immunrendszerünket arra, hogy megvédjen minket egy fertőző betegséggel szemben. Ha egy közösségben elegendően immunisak egy fertőző betegséggel szemben, akkor csökken a kór továbbterjedése.

A magyarországi hatályos egészségügyi törvény előírja, hogy a közösségi érdek az egyéni jogoknál előbbre való, és ugyanígy foglalt állást az állampolgári jogok biztosa is. A járványveszély pedig ilyen helyzetet teremt a világ valamennyi demokráciájában.

Védjük meg magunkat, védjük meg családunkat, védjük meg embertársainkat!”

(Címkép: koronavirus.gov.hu)