Gyurcsány Ferenc és jelöltjei ugyanazt az elhibázott gazdaságpolitikát akarják folytatni, amellyel csaknem csődbe vitték az országot és eladósították a családokat, ezért meg kell őket állítani – áll a Fidesz keddi közleményében.

A kormánypárt keddi közleményében arra reagált, hogy Dobrev Klára, a DK miniszterelnök-jelöltje az Államadósság Kezelő Központ 4,5 milliárd euró devizakötvény-kibocsátását kommentálva úgy nyilatkozott: a jelenlegi gazdasági helyzetben semmi nem indokolja az ország eladósítását.

A Fidesz közleményében azt írta: „azok a Gyurcsányék beszélnek, akik kormányzásukkal csaknem csődbe vitték az országot, megduplázták az államadósságot, a devizaadósság arányát és az ország kiszolgáltatottságát is külföld felé”.

A kormánypárt szerint Gyurcsány Ferenc és a baloldal kormányzása alatt Magyarország „totálisan kiszolgáltatottá vált a külföldi hitelezőknek, az IMF-nek és a Soros-féle spekulánsoknak”, továbbá elveszítette a befektetők bizalmát.

A közleményben arra is felhívják a figyelmet: a baloldali kormányok nemcsak az államot adósították el devizában, hanem a családokat és az önkormányzatokat is.

Hozzáteszik: a baloldal 2002 és 2010 között 200 milliárd forintról 7500 milliárdra növelte a családok eladósodását és 200 milliárd forintról 1200 milliárdra az önkormányzatok adósságát.

A kormánypárt szerint a baloldal kormányzásának a romjait a Fidesz-KDNP „takarította el”, 2010 óta pénzügyileg és gazdaságilag stabilizálta az országot, csökkenő pályára állította az államadósságot, és harmadára csökkentette a devizaadósság arányát.

„Felszámoltuk a devizahitel-korszakot, a családok megélhetését és otthonteremtését minden idők legszélesebb támogatási rendszerével segítjük” – áll a közleményben.

Ezért ma már nem kell „az IMF-hez rohanni” hitelért, mert a piac és a befektetők bíznak Magyarországban, szívesen finanszírozzák Magyarországot államkötvények vásárlásával.

A Fidesz szerint ezzel szemben Gyurcsány Ferenc és jelöltjei ugyanazt az elhibázott gazdaságpolitikát akarják folytatni, amellyel csaknem csődbe vitték az országot és eladósították a családokat, ezért meg kell őket állítani.

Forrás: hirado.hu

Kiemelt kép: mindenszo.hu