Akárhogy erőlködött a műsorvezető, nem vitáztak egymással a baloldali kormányfő-jelöltek. Jellemző, hogy az egyetértés és az adóemelés szó hangzott el legtöbbet. Utóbbi kapcsán Karácsony bejelentette: az nem lehet, hogy Magyarországon legyen a legalacsonyabb a társasági adó. Nyugodtan kijelenthető, hogy már az első „vita” után ki is derült, ki nyeri az ellenzéki előválasztást: Gyurcsány – írja Facebook posztjában Deák Dániel elemző.

Megkezdődött a baloldali előválasztás első vitája, szemezgettünk a Mandiner összefoglalójából:

Bemutatkoznak a jelöltek: nyelvtudás, kormányzóképesség, miskolci gyökerek

Karácsony bemutatkozó életrajzában szerepelteti a vitatott, az Oktatási Hivatal szerint jogsértő egyetemi alkalmazását. Kihagyta viszont, hogy Gyurcsányék tanácsadója volt évekig.

Fekete-Győr bemutatkozásában kritizálja az elmúlt harminc év politikai elitjét. Ez azért furcsa, mert most velük szövetségben indul a választáson.

Dobrev a nyelvtudását és kormányzóképességét hangoztatja életrajzában, de férje kormányzati múltját nem említi.

Jakab Péter a magyar vidék hangjának nevezi magát, és miskolci gyökereit hangoztatja. Eddig azonban élete összes parlamenti választását elvesztette szülővárosában.

Ez lenne az ellenzéki jelöltek első három lépése

Jakab a DK fő programpontjával, az alkotmány átírásával indított. Azt állítja, ő maga döntene a független intézmények vezetőiről, Dobrev is erről beszélt a minap az Inforádió műsorában. Erről bővebben itt olvashat. Az egészségügy állapotát kritizálja, szerinte a tönk szélén van, ez a pont is előkerült Dobrev már említett interjújában.

Márki-Zay Péter szerint a Fidesz terroristákat fogadott be, de ezeket nem nevesíti. Felemeli a szavát a korrupció ellen.

Karácsony Gergely nagyon boldog, hogy a leendő szövetségesei is eljöttek. A főpolgármester uniós segélyt akar lehívni. Ha kormányfő lesz, utasítani fogja az adóhivatalt, hogy zárolja azok bankszámláját, akik közpénzből gazdagodtak. Szerinte ki kell mondani az Alaptörvény közjogi érvénytelenségét. Ezt Dobrevék már hetek óta mondják.

Fekete-Győr szerint kormányzással fog indulni az új kormányzás

Fekete-Győr András az új politikai generáció miniszterelnök-jelöltjének nevezi magát. Beköltöztetné a korrupcióellenes ügyészséget a Karmelita Kolostorba, és beengedné a független újságírókat a parlamentbe (szerk.: arról nem tesz említést, hogy korábban miért járt be szerkesztőségekbe újságírókat fenyegetni). Egyébként Fekete-Győr szerint kormányzással fog indulni az új kormányzás.

A Momentum elnöke a gyermekvédelmi törvényt azonnal hatályon kívül helyezné.

Dobrev már beszéde elején arra utal, hogy nem lesz parázs vita

Szerinte megnyugtató volt hallgatni a többieket, mert nagyon sok mindenben ért egyet velük. Azt hangsúlyozza, hogy ő látott már kormányzást. Ez igaz, hiszen férje, Gyurcsány Ferenc évekig volt Magyarország miniszterelnöke. Dobrev Karácsony 99 százalékos szlogenjét is a sajátjává teszi. Hangsúlyozza: „egyetértek Gergővel”.

„A tehetséges cégeket kell előnyben részesítenünk a kormányváltás után” – mondja Fekete-Győr András. Szerinte a versenyképes cégeket kell támogatni. A Cseh Katalinhoz köthető cégháló uniós pénzekből való gazdagodására senki sem kérdez rá. Így érdemi vita nélkül folytatódik a show.

Dobrev: Az Alaptörvény alkotmányellenes

Továbbra sincs semmiféle vita a jelöltek között, Dobrev ki is mondta, hogy „az Alaptörvény alkotmányellenes”, és ebben egyetértés van közöttük.

Dobrev „trükkös” akar lenni a kampányban. Emlékezetes, hogy férje a trükkök százairól beszélt a 2006-os választási kampány kapcsán az őszödi beszédében.

Reklámszünet, az első blokk nem hozott meglepetést, Gyurcsány régóta hangoztatott radikális, alkotmányosságit lebontó programja látszik érvényesülni az ATV stúdiójában. Bár eddig Karácsony óvatosan fogalmazott az Alaptörvény és a jogállamiság kérdése kapcsán, a vitán már ő is befarolt a DK és Dobrev mögé: szerinte ki kell mondani az Alaptörvény közjogilag érvénytelenségét. Alkotmányjogi érveket viszont nem sorakoztatott fel, hogy mégis milyen alapon lenne érvénytelen az Alaptörvény.

Folytatódik a miniszterelnök-jelöltek egyetértése

A közönség soraiban a Gyurcsány-korszak számos ikonikus alakja bukkant fel. Simon a balos Egyensúly Intézet tanulmányát idézi. A szegénység elmúlt évtizedben bekövetkezett, Eurostat által is igazolt csökkenéséről nem beszélt. A februári adatok szerint drasztikusan csökkent hazánkban az anyagi nélkülözésben élők aránya. Erről bővebben itt olvashat.

Dobrev jól működő egészségügyről, oktatásról beszél, és arról, hogy a „papa rántott húst” kap. Ma Magyarország egy olyan család, ahol szerinte van munkanélküli.

Jakab elengedné a férfiakat 40 év után nyugdíjba, de pártja a nők 40 év utáni nyugdíját sem szavazta meg.

A Jobbik-elnök egy nagyon eredeti javaslattal is előjön: „több pénzt kell adni a magyar embereknek”. Emlékezetes, 2002-ben az MSZP is ezzel a szlogennel kampányolt.

Így emelnék az adót a jelöltek

Márki-Zay szerint adóemelésről a választási győzelem érdekében szó sem eshet a kampányban, ez rímel Dobrev „trükkös” gondolatára. Karácsony egyébként már hónapokkal ezelőtt bejelentette, hogy visszahozná a többkulcsos szja-t, ami elemzések szerint már a középosztálynak is jelentős adóemeléssel járna. Emellett a vállalkozásokat terhelő társasági adót is megemelné, és bevezetne több új adónemet is, például a zöldadót és a vagyonadót. Karácsony a vasárnapi vitában ki is jelenti: az nincs rendjén, hogy Európában Magyarországon legyen a legalacsonyabb a társasági adó.

Fekete-Győr négynapos munkahéttel érné utol Európát.

Dobrev szerint az osztrák gyerekek tudnak úszni, míg a magyarok nem. Az  elitgimnáziumokra koncentrálást kritizálja, Karácsony gyermeke pár hete épp egy ilyen fizetős magániskolában kezdte meg a tanévet.

Jakab Péter nem tenne különbséget az emberek között etnikai hovatartozás alapján.

Márki-Zay vitázni próbált az adókkal kapcsolatban, de Simon rögtön leintette.

Márki-Zay egyébként a vita korábbi pontján arról beszélt, hogy nem szeretné, ha adóemelésről esne szó a kampányban, miközben Karácsony már bejelentette az szja és a társasági adó megemelését is. Márki-Zay ezen mondata egyébként épp a főpolgármester egy korábbi, migránsok befogadásával nyilatkozatára hajaz. Karácsony a Zeitnak arról beszélt: bár a bevándorlók jogait mind a hat ellenzéki párt fontosnak tartja, de inkább nem kampányolnak ezzel, mert azzal nem lennének népszerűek.

Karácsony a milliárdos Bojár Gáborra hivatkozva érvel az adóemelések mellett

A főpolgármester arra hivatkozik, hogy beszélt a milliárdos Bojár Gáborral, aki szívesen fizetne több adót. Karácsony szerint Bojár tisztességesen szerezte a vagyonát, ám Bojár üzletei az 1980-as években korrupcióval indultak, ezt maga vallotta be egy HVG-nek adott interjúban„ennyi év után bevallhatom, hogy az első megrendelésünk után – amely még itthon volt 1982-ben, és a Paksi Atomerőmű csőrendszereinek tervezéséhez szállítottunk szoftvert – vissza kellett adnunk tíz százalékot.”

A vita teljes összefoglalója ITT érhető el.

Az ATV felvételét az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek egyetértéséről az alábbiakban tekintheti meg:

 

Címlapkép: Facebook