I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes elhelyezte egy új budapesti ortodox templom alapkövét szombaton, amely három szent főpap – Nagy Szent Vazul, Teológus Szent Gergely és Aranyszájú Szent János – nevét viseli majd.

A templom az egyetemes patriarchátus magyarországi exarchátus Múzeum utcai épületének udvarában épül fel.

Semjén Zsolt köszöntőjében úgy fogalmazott Magyarország, amely a honfoglalás után Bizánctól kapta első püspökét, „soha nem felejti el, hogy mivel tartozik az egyetemes patriarchai trónnak”.

Mint mondta, Magyarország mindig is híd volt Kelet és Nyugat, a keleti és a nyugati kereszténység között. Szent István király személyében pedig összekapcsolódott a keleti és nyugati misszió.

Fotó: MTI/Soós Lajos

I. Bartolomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka beszédet mond az új budapesti ortodox templom alapkőletételén az V. kerületi Múzeum utcában.  Középen Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes. Fotó: MTI/Soós Lajos

I. Bartolomaiosz megköszönte a kormánynak az épületet, amelyben kialakítják a magyarországi exarchátus új központját és a templomot, valamint az építkezéshez biztosított forrást. Hangsúlyozta: az épülő Dialógus Központ a párbeszéd, a kultúra, a hit és eszmecsere helye lesz, amely nyitva áll majd minden jószándékú és jóakaratú ember előtt.

Forrás: MTI