Nem véletlen, hogy Európában sehol máshol nincsen olyan magas támogatása a vidékfejlesztési programnak, mint Magyarországon – jelentette ki az agrárminiszter szombaton a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Csengerben.

Nagy István a 19. Csengeri Almanapok megnyitóján elmondta, az agrárpolitika forrásainak nemzeti társfinanszírozási mértékét a kormány nyolcvan százalékra emelte fel, ami háromszor nagyobb összeg, mint a korábbi években volt.

A tárcavezető Forján Zsolt (Fidesz-KDNP), a magyar-román határ melletti kisváros polgármesterének egy helyi almafeldolgozó létrehozására tett javaslatára reagálva kifejtette, most is nyitva van egy olyan pályázati lehetőség, amellyel egy ilyen élelmiszeripari meg lehet építeni. A kormány akár ötmilliárd forint támogatást is tud adni ahhoz, hogy egy ilyen komoly üzem megvalósulhasson Csengerben – tette hozzá Nagy István.

A miniszter szerint a világ értékválságban szenved, keresi azokat az identitási pontokat, amelyekhez viszonyulhat. A magyaroknak azonban megvannak ezek a fontos pontok, a hit, a hagyomány és a kultúra. „Innen jön a segítség” – fogalmazott Nagy István.

Forrás: MTI