Egyre többen követik a magyar migrációs politikát, és egyre többen merik hangoztatni, hogy nem helyeslik, ha az európai uniós intézmények beleavatkoznak tagállamok szuverén döntéseibe – írta az igazságügyi miniszter a Facebook-oldalán.

Varga Judit kiemelte, hogy a Brexit-tárgyalások egykori vezetője, az EU érdekeiért a végletekig küzdő Michel Barnier bejelentette, hogy még ebben a hónapban népszavazást kezdeményez a migráció kérdéskörében.

Ahogy azt Orbán Viktor miniszterelnök bledi felszólalásában hangoztatta egy héttel ezelőtt, úgy most Barnier szerint is a bevándorlás ügyében vissza kell adni a tagállamoknak jogi szuverenitásukat, hogy szuverén döntéseiket ne írhassa felül az Európai Unió Bírósága vagy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága.

Egyre többen merik hangoztatni, hogy nem helyeslik, ha az uniós intézmények túllépve a hatáskörüket beleavatkoznak tagállamok szuverén döntéseibe. A tervezett népszavazás nyomán Franciaországban is felismerhetik, hogy a migráció kérdésében a hatásköröket vissza kell adni a tagállamoknak.

Hazánk kezdettől fogva fenntartja, hogy a bevándorlók betelepítése egyenlő Európa kulturális önfeladásával. Ennek érdekében épült fel a déli határzár és ennek szellemében kértük ki a magyar emberek véleményét népszavazás útján.

Akkor mindkét esetben támadást indítottak ellenünk, ma már azonban egyre többen látják be, hogy Magyarország helyesen döntött. Sőt ma már utánunk csinálnák.

Kíváncsian várjuk a fejleményeket!