Szombaton 10 órától kezdődik Budapesten, a Margitszigeten az Alsó-Nagyréten, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Családi Napja.

A Családok Jézusban Közösség és a Katolikus Társadalmi Napok által szervezett családi nap előkészületeiről tartott sajtótájékoztatón elhangzott, több mint 70 szervezet, két színpadon zajló műsorfolyam, lelki és szabadidős programok várják az érdeklődőket.

Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Cigánypasztorációs Bizottságának vezetője, a Caritas in Veritate Bizottság elnöke elmondta:

„A budapesti 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) mottója:» Minden forrásom belőled fakad «.Ami azt is jelenti, hogy a kereszténység egy olyan titokzatos szellemi erő, életforrás, mely megtermékenyítette az egész nyugati világot. Átjárta a kultúrát, a tudományt és egész gondolkodásmódunkat”.

A püspök hozzátette, az a tudományos fejlődés, amit a nyugati kultúra átélt, abból a bibliai üzenetből fakad, hogy a világ, mely az isteni bölcsesség alkotása, megismerhető. Keresztény eredetűek az első ingyenes iskolák, melyeket szerzetesek alapítottak. De az első kórházainkat is keresztények működtették. A Katolikus Társadalmi Napok (KATTÁRS) rendezvénye azt szeretné bemutatni, hogy miként járta át a társadalom életét a katolikus tanítás.

Mi, magyarok ezer éve a kereszténység bástyája voltunk, szellemi értelemben ma is ez a küldetésünk: megvédeni a házasságot, a családot, a nemi identitás Istentől kapott ajándékát és a szegények iránti érzékenységet. – zárta szavait Székely János püspök.

Liszka-Kaposi Réka és Liszka Levente a Családok Jézusban Közösség képviseletében arról beszéltek, a családi nap egy jó alkalom arra, hogy az Egyház sokszínűségét bemutathassák. A Margitszigeten két színpad lesz, a pódiumbeszélgetések során találkozni lehet majd többek között Gémesi Csanád olimpikonnal vagy Csókay András idegsebésszel is.

A fellépők között hallhatjuk majd Szalóki Ágit, Lackfi Jánost NEK hírnököket, Mező Misit és az Euchariszt Együttest, a Kaláka Együttest, ott lesz Hodász András atya és Göttinger Pál színész-rendező az Irish Coffee zenekarral. 13 órakor egy élőképet formálnak majd a résztvevők, melyet egy drón örökít meg.

A NEK Családi Nap és a Katolikus Társadalmi Napok részletes programja itt található.

A sajtótájékoztatón elhangzottakról bővebben a vasárnap.hu portálon olvashatnak.