Egy Kenyér, egy Test címmel mutatkozott be a magyarországi romapasztoráció az Eucharisztikus Kongresszus szeptember 9-i, csütörtöki napján. Tanúságtételek és kulturális műsor mellett bepillanthattunk a cigányság felzárkóztatását segítő egyházi intézményrendszer működésébe is.

Az Eucharisztikus Kongresszus romapasztorációról szóló fakultációjának előzménye a délelőtti szentmisén előadott lovári nyelvű mise ősbemutatója volt. A fakultáción Székely János szombathelyi megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Romapasztorációs Bizottságának elnöke roma nyelven elmondott köszöntése után arról beszélt, hogy a romák Európa legnagyobb kisebbsége, az EU-n belül lélekszámuk eléri a 13 millió főt. A Szentírás tanítása szerint Isten különösen szereti a szegényt, a szenvedőt, a cigányság pedig haza nélkül igen gyakran óriási szegénységben él a társadalmaink peremén.

Magyarországon az utóbbi évtizedekben ezek a közösségek a többségi társadalom segítségével óriási utat tettek meg – ismertette Székely János, majd kifejtette, a magyarországi roma gyermekek 91 százaléka elvégzi a 8 osztályos általános iskolát és a felsőoktatásban tanulók 2-3 százaléka is roma fiatal.

A püspök rámutatott: a keresztény hitnek óriási szerepe volt a felzárkóztatásban, ugyanis ha egy ember megérti és átéli azt, hogy ő is Isten gyermeke, éppúgy, mint bárki más, akkor „teljesen másként fog viszonyulni a családjához, munkájához, szabadulni fog a szenvedélyek rabságából, másként áll a tanuláshoz és az egész életéhez”. Visszaemlékezett Sója Miklós görögkatolikus papra, aki Hodászon négy évtizeden át segítette a romákat a putrik világából az emberibb, krisztusibb élet felé.

Forrás: wikipédia.org

Sója Miklós (1912-1996) Forrás: wikipédia.org

Székely püspök saját élményeket is felemlített: egy mélyszegénységben élt, elhanyagolt cigány kisgyermeknek megfelelő szemüveget készíttetett, ez a kisgyermek később felnőttként tisztes családapaként többször is visszajárt hozzá. Megőrizte a szemüveget és valamennyi gyermekét a püspök keresztelte meg. De megható volt annak a kábítószerfüggő roma fiatalnak az esete is, aki a kereszt előtt térdelve fogadta meg, többé nem nyúl droghoz. Befejezte az iskolát, jogosítványt és munkahelyet szerzett és a családjával is rendezte a kapcsolatát.

A romapasztoráció vezetője ismertette, ma már 95 közösségi házat, roma szakkollégiumokat, iskolákat működtetnek, valamint munkatársak képzése is segíti a munkájukat, hogy a cigányság ne csak kívülről, hanem saját népétől is hallhassa az evangélium örömhírét.

A kétórás fakultáció során tanúságot tettek hitükről cigánypasztorációval foglalkozó roma és nem roma lelkészek és világi munkatársak, bemutatkoztak romák képzésével foglalkozó iskolák, szakkollégiumok, illetve a roma kultúra is bemutatkozott tánccal, zenével, színpadi játékokkal.

A fakultáció végén a roma és nem roma hívek cigányzene kíséretében vonultak át a Hungexpo területén lévő kápolnába dicsőítésre.

Forrás és kép: felvidek.ma