A magyar paralimpiai sport aranycsapatának nevezte a tokióit Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke, aki úgy véli, minden versenyző minden versenyszámában mindent kihozott magából a japán fővárosban.

„Nem veszélytelen dolog egy sportvezetőnek egy világverseny, ráadásul egy ilyen multi világverseny előtt számokat mondani. Van annak kockázata, mert szembe kell nézni ezekkel a számokkal utána, de én vállaltam ezt a kockázatot, mert bíztam a sportolókban, és tudtam, hogy mi van bennük. Három számot mondtam, azt, hogy 15 plusz éremnek kell lennie, tehát legalább 15 éremnek, és tizenhat érmünk lett. Azt mondtam, hogy három-öt aranyéremnek kell lennie, hét lett, és azt mondtam, hogy legalább hat sportágban kell érmet szerezni, pontosan hatban szereztünk.

Úgyhogy bátran és büszkeséggel nézek szembe ezekkel a számokkal” – kezdte összegzését a magyar szempontból utolsó versenyszám, Ekler Luca 400 méteres döntője után.

Külön kiemelte, hogy mindenki nyugodt lelkiismerettel mehet haza.

„Azt mondtam a versenyzőknek a paralimpia előtt többször, itt Tokióban is, az a lényeg, hogy amikor a végén hazamegyünk, és egymás szemébe nézünk, amikor elbúcsúzunk a repülőtéren, mindannyian azt lássuk a másik szemében, hogy mindent megtettünk. És ez most százból százas. Itt minden versenyző minden versenyszámában mindent kihozott magából, ami benne volt. Ezt köszönöm nekik a leginkább. Azt, hogy olyan tisztességesen és odaadóan csinálták végig, ahogy ezt kértük tőlük, és ahogy maguktól is elvárták. Ez a legszebb ebben a történetben.”

A 37, illetve a látássérült kerékpáros guide-jával együtt 38 fős magyar csapat hét arany-, öt ezüst- és négy bronzéremmel fejezte be a tokiói paralimpiát. Az MPB elnöke szerint azonban még így is maradtak kihasználatlan lehetőségek.

„Ha végignézzük a paralimpia összes versenyét, akkor szerintem több labda pattant ki a kapufáról mint be. Tehát valójában lehetett volna az érmek tekintetében még több, de ne legyünk telhetetlenek” – mondta, a sikeres szereplésnek pedig három okát sorolta föl.

„Végig tudtunk csinálni egy tudatos – sajnos öt- és nem négyéves – felkészülést. Halkan és zárójelben jegyzem meg, nem vagyok benne biztos, hogy 2020-ban ilyen eredményeket értünk volna el, mint 2021-ben. Lehet, hogy nekünk ez az egy év jól jött, de ezt nagyon csöndesen mondom, mert lehet, hogy még valaki félreérti, hogy én örülök a járványnak meg a halasztásnak. Szó sincs erről, csak próbálom a fejemben összerakni. A másik az, hogy biztosított volt ennek a pénzügyi alapja, fontos, hogy neki tudtunk támaszkodni egy biztonságos költségvetésnek, és meg tudtuk adni a sportolóknak azt, ami elvárható és ami kellett. És a harmadik, ami legalább ennyire fontos, az az hogy sikerült csapatot kovácsolni. Ezek a fiúk, lányok sportágtól, életkortól, fogyatékossági formától függetlenül szeretik egymást.

Figyelik egymás versenyét, tudnak egymásról, barátságban, kapcsolatban vannak, a lelátón szurkolnak egymásnak, amennyire lehet. Ez a szó valódi értelmében egy csapat” – mondta Szabó László, majd úgy fogalmazott: „Azt állítom, hogy soha a magyar parasport ilyen magasan nem volt, mint 2021 szeptemberében, és ez a csapat, amelyik itt volt Tokióban sokakkal a hátuk mögött, felkészítőkkel, edzőkkel, családdal, barátokkal, klubokkal szövetségekkel, meg azokkal a sportolókkal, akik most nem jutottak ki, de segítették őket a kijutásban, ez a magyar parasport aranycsapata. Egy olyan csapat, amilyen soha nem volt még.”

Az eredményes szereplés hátterét illetően kiemelte: annak, hogy valaki a legjobb akarjon lenni, jönnie kell belülről, és a versenyzőnek éreznie kell a tehetséget, a motivációt, az ambíciót, éreznie kell maga mögött egy sportszakmai hátteret – van edző, klub, szövetség, edzőpálya, edzőtábor – és éreznie kell maga mögött szeretetet, egy támogató légkört.

„Most ez összeállt. Lehet, hogy nagy szavakat mondok, de mikor mondjon az ember nagy szavakat, ha nem most: 2021-ben, először a magyar parasport történetében ez összeállt. Vannak motivált versenyzőink, van jó sportszakmai háttér, és az egész mögött van egy nagy nemzeti közösségi segítség” – vélekedett.

Ugyanakkor kritikaként fogalmazta meg, hogy a riói játékokon szereplő csapat korához képest a tokióié másfél-két évvel magasabb, amin szerinte változtatni kell. A párizsi paralimpián fiatalabb csapatnak kell részt vennie, és az MPB-elnök szerint már van is négy-hat fiatal versenyző, akivel számolni lehet majd. Ugyanakkor megjegyezte: egyelőre nem akar ennyire előraszaladni.

„Az elkövetkező hetekben, hónapokban részben örülni szeretnék, részben szeretném, ha a sportolókat is mindenki örömmel venné körül, és aztán majd nyilván ráfutunk egy következő ciklusra” – zárta értékelését.

MTI

Fotó: MTI/Balogh Zoltán