Szeretetvendégséget tartottak szombaton, az Eucharisztikus Világkongresszust megelőzően Budapesten, a II. János Pál pápa téren, ahol a terített asztalok mellett Erdő Péter bíboros áldásával kezdődött a vendéglátás.

A 2022 plusz ma reggel adta közre a bíborossal – az Origon – készült interjút, amelyben jelezte a ma déli szeretetvendégséget. Az eseményről a Magyar Hírlap számolt be.

A Szeretetvendégség keretében 600 rászorulót hívtak meg ebédre.

– Nagy öröm volt látni a vendégeink arcát, akik boldogan vettek részt az ebéden. Voltak köztük egész családok, de hajléktalanok is. Az ebéd nagyon jó hangulatban telt, a háttérben a Jászok együttes muzsikált, de tiszteletét tette Kéri János zongoraművész is – mondta el lapnak Hajós M. Ágnes nővér a Szeretetvendégségről.

Az ebédhez az agrártárca biztosította az alapanyagokat, amelyekből a Magyar Honvédség egyik laktanyájában főzték meg a babgulyást, amit a honvédek és az önkéntesek szolgáltak fel a terített asztaloknál ülő vendégeknek. Emellett a vendégek az Eucharisztikus Világkongresszus süteményéből is falatozhattak. „A gulyás nagyon ízlett a vendégeknek, volt, aki külön megkért, adjam át a honvédeknek, hogy igazán dicséret illeti őket szakácsművészetükért” – tette hozzá Hajós M. Ágnes.

A rendezvényen részt vett Erdő Péter bíboros mellett Nagy István agrárminiszter, illetve a honvédelmi tárca képviselője is. „Erdő Péter bíboros a szegényeink között ült, velük együtt költötte el az ebédet, beszélgetett velük, bátorította őket” – tette hozzá a nővér, aki azt is elmondta: az Eucharisztikus Világkongresszus előtti napra, egyszeri alkalommal szervezték a Szeretetvendégséget, hogy a rászorulók is részesülhessenek a kongresszus hangulatából.

A vendégsereget száz segítő szolgálta ki; akik elsősorban a szerzetesek és cserkészek soraiból kerültek ki, s a felszolgálásban és regisztrációban segítették a szervezőket.