„Az osztrák kancellár kemény, mint a szög: Ausztria nem fogad be egyetlen afgánt sem!” – ez a szalagcím áll Németország leolvasottabb napilapja, a Bild honlapjának címoldalán. A cinikus német kritikát azzal érdemelte ki Sebastian Kurz, hogy kijelentette: mindent megtesz, hogy megakadályozza a 2015-ös migránsinvázió megismétlődését országában.

A Bild szinte hisztérikusan közli címlapján, hogy Kurz egyetlen afgán menekültet sem akar beengedni az országába. A vele készített interjúban Kurz úgy replikázott, hogy Ausztriának még „számos lehetősége (…) van arra, hogy megakadályozza, hogy a 2015-ös események megismétlődjenek”.

Kurz arról is beszélt, hogy mostanra sok minden megváltozott: az unió fejlesztette a határvédelmet, a görög kormány pedig nagy erőkkel küzd az illegális migráció ellen. „Sok minden van, amit nem lehet 2015-höz hasonlítani, hála istennek! És számos európai ország esetében az érkező jelzések is nagyon eltérők” – fogalmazott Kurz. A válságos afganisztáni helyzet miatt azonban „riadót kell fújni” – tette hozzá.

Kurz hangsúlyozta, hogy Ausztria kész Afganisztánban helyszíni segítséget nyújtani az embereknek, „de nem vagyunk hajlandók önként afgánokat befogadni”.

Ausztriában „már most is az egyik legnagyobb afgán közösség él, amelynek társadalmi integrációja hatalmas kihívást jelent. Ezért nem fogunk további embereket befogadni”.

Bár a törvények emberjogi alapon tiltják, hogy a jelenlegi helyzetben az EU-ból kitoloncolt embereket szállítsanak vissza Afganisztánba, Kurz kifejtette: „sokan azok közül, akik menedékjogot kértek, nem is afgánok, például azok, akik Iránból érkeztek.” Ezeket a menekülteket „magától értetődően deportálni fogjuk” – tette hozzá.

Forrás: hiradó.hu