A CÖF-CÖKA is csatlakozik a Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony! petícióhoz. De hogy mire emlékeztetné az embereket a civil szervezet, azt is elmondta ifj. Lomnici Zoltán szóvivő a Magyarország élőben című műsorunkban.

– Az ellenzéki pártok közötti folyamatos torzsalkodás csupán olyan, mint a házaspárok közötti vita, de ez teljesen rendben van – fogalmazott Csárdi Antal a Magyarország élőben egyik vendégeként. Az LMP-s országgyűlési képviselő szavait megismételve vezette fel a beszélgetést Trombitás Kristóf és ehhez kapcsolódott kérdése is: mit szól mindehhez vendége.

– Elvi okokból összeegyeztethetetlen a Jobbiknak és a DK-nak a jelene, a múltja és nagy valószínűséggel a jövője is. Ez egy kényszerházasság, ami természetesen addig tart, amíg az egyik nem kerekedik felül.

– Miért döntöttek úgy, hogy támogatják a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! aláírásgyűjtést?Milyen konkrét eszközökkel tudják támogatni azt?

– Hasonló csatornáink vannak mint a kezdeményezőknek. Különböző médiafórumok, – amennyiben megtisztelnek a lehetőséggel – számunkra is nyitva állnak, ezen kívül a CÖF-kluboknak a mozgósítási erejét is fontosnak tartjuk, hiszen nem feltétlenül vannak átfedések a kormánypártok támogatói és a klubok tagsága között. Éppen ezért lehet jelentősége, hogy ha a vidéki szervezetek is bevonásra kerülnek

– mutatott rá a CÖF-CÖKA szóvivője.

Teljes beszélgetés:

 

Forrás: Hír Tv