Az egyházak gyermekvédelemben játszott szerepét méltatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára az MTI-nek csütörtökön.

A gyermekvédelemi rendszerben lévő gyerekek háromnegyedét egyházi fenntartású intézmények vagy szolgáltatók látják el – mondta Fülöp Attila egy görögkatolikus gyermekvédelmi konferenciát követően, Nyíregyházán.

A 23 ezer gyermekből 16 ezerről az egyházak, ezen belül mintegy 2500-ról a görögkatolikusok gondoskodnak – tette hozzá.

Nem szabad a gyermekvédelmet állami monopóliumként értelmezni, nagy szükség van az egyházi tapasztalatokra. Esetükben ez nem jogszabályokon vagy kötelezettségeken alapuló feladatellátás, hanem természetes feladat és misszió – mondta az államtitkár.

Ezeknek a gyermekeknek arra van szükségük, hogy megtapasztalják a közösséghez tartozás élményét, kapcsolatot és bizalmat építsenek az életükben. Ebben fontos az egyházak partnersége – közölte Fülöp Attila.

A gyermekeket nemcsak az élet, hanem a nemzet számára is meg kell menteni – mondta.

MTI

Címlapkép: Illusztráció – Ferenc pápa megcsókolja a gyermek Jézus szobrát a vízkereszt ünnepe alkalmából tartott szentmisén a vatikáni Szent Péter-bazilikában (Fotó: MTI/EPA/Giuseppe Lami,2018)