Az Európai Uniónak és tagállamainak, meg kell akadályozniuk újabb migrációs és humanitárius válság kialakulást, amely egyben biztonsági kockázatokkal is járhat – nyilatkozta Ylva Johansson az Európai Bizottság belügyekért felelős biztosa, az afganisztáni helyzettel kapcsolatos rendkívüli belügyminiszteri tanácskozásra érkezve kedden Brüsszelben.

A biztos kifejtette: a tagállamoknak átfogó megközelítést kell kidolgozniuk az afgán válságra vonatkozóan, de „minél előbb kell cselekedni, mielőtt tömegek érkeznének az EU külső határaihoz és a terrorszervezetek megerősödnének.” Johansson kiemelte, hogy a nemzetközi szervezetek segítségével forrásokat, támogatást kell mozgósítani Afganisztánba és az azzal szomszédos országokba a rászorulók megsegítésére. „Abban a helyzetben vagyunk, hogy meg tudjuk akadályozni azt, hogy az 2015-ös menekültválsághoz hasonló helyzet alakuljon ki, de rögtön kell cselekednünk” – húzta alá.

Margarítisz Szkínász az európai életmódért felelős uniós biztos arról beszélt, hogy az afganisztáni helyzetet nem az EU idézte elő, azonban jelentős kihatással lehet az Unióra is. Hangsúlyozta továbbá, hogy az EU-nak együtt kell működnie a nemzetközi szervezetekkel annak érdekében, hogy biztosítson elegendő forrást és kapacitást az Afganisztánban élő embereknek. Véleménye szerint, a helyben adott segítség megelőzheti az illegális migránsok áradatát, és az embercsempészeti hálózatok megerősödését. Nyomatékosította azonban, hogy az Uniónak kötelessége befogadni azokat, akik a szövetséges csapatokat segítették Afganisztánban.

Az otthonukhoz minél közelebb kell segíteni az afganisztáni tálib fordulat miatt menekültté váló embereknek – mondta Angela Merkel német kancellár kedden Berlinben.

A kormányfő Sebastian Kurz osztrák kancellárral tartott sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy az uniós belügyminiszterek keddi értekezletén Németország azt az álláspontot képviseli, hogy „lehetőleg sok embernek a hazájához közel kell biztosítani a humanitárius ellátás lehetőségét”.

Sebastian Kurz kijelentette, hogy kormányának álláspontja ismert és változatlan, azaz Ausztria továbbra is elzárkózik újabb afgán menekültek befogadásától. Hozzátette, hogy az osztrák kormány is azt tartja a legfontosabbnak, hogy a menekülteknek a hazájukhoz minél közelebb biztosítsák a támogatást.

Pintér Sándor: Az uniós nyilatkozat magyar elképzeléseket fogalmaz meg

Fotó: Mohai Balázs

Mindezek után a Magyar Nemzetben közölték, hogy Pintér Sándor belügyminiszter Brüsszelben kedden a rendkívüli uniós belügyminiszteri tanácsülést követően kijelentette:

Az uniós tagállamok belügyminisztereinek kedden elfogadott, az afganisztáni helyzettel foglalkozó nyilatkozata egyértelműen olyan elképzeléseket fogalmaz meg, amelyeket a magyar kormány régóta, már 2015-ös migrációs válsággal kapcsolatban is hangoztatott.  

A belügyminiszter elmondta: az állásfoglalás hangsúlyozza, hogy az afgán embereket a térségben kell tartani, és helyben kell őket segíteni a tálibok hatalomra jutása után, ugyanakkor az uniós határokat meg kell védeni. Hozzátette: azt a magyar javaslatot is támogatták az uniós tagországok belügyminiszterei, amely szerint a nyilatkozat önmagában nem elég. Abból minél előbb konkrét programot kell készíteni, amelyet aztán meg kell valósítani.

– Ha nem hajtjuk végre a nyilatkozatot uniós szinten, akkor ezek csak üres szavak maradnak, és semmi nem fog történni az afgán menekültek és az unió védelmében – hívta fel a figyelmet Pintér Sándor.

Arra is kitért, hogy Magyarország nem zárkózik el a veszélyben lévő afgánok térségbeli támogatásától, különös tekintettel a nők és gyermekek helyzetére. Mindazonáltal nagyon fontos, hogy Európa határait azok léphessék át, akiket mi befogadunk – tette hozzá. Mint mondta, Magyarország jelenleg nem vesz át menekülteket más országokból, mivel meg kell vizsgálni, hogy mely személyek segítették a magyar kontingens munkáját Afganisztánban, és ennek fényében kell róluk dönteni. 

Forrás: MTI

Kiemelt kép: Wakil KOHSAR / AFP

Fotó: Mohai Balázs