A legfrissebb adatok szerint a beoltottak száma 5 772 010 ember, közülük 5 509 130 fő már a második oltását is megkapta, 322 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették. Az új fertőzöttek száma 194, ezzel a járvány kezdete óta összesen 812 531 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Meghalt egy beteg, így az elhunytak száma 30 059 főre emelkedett.

A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 777 646 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 4826 főre csökkent. Kórházban 132 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen.

Ma kezdődik a tanév. A kormány célja, hogy az iskolák továbbra is zavartalanul, jelenléti oktatásban működjenek, hiszen a munkába járó szülőknek és a gyermekeknek is ez a legjobb, Ezért továbbra is az oltást javasolják, mind a diákok, mind a pedagógusok védelme érdekében.

Az iskolai oltásokat szeptember 2. és 3. napokon is folytatják az iskolaorvosok és háziorvosok bevonásával. Az első oltást követően 3 hét múlva kerül sor a második oltásokra ugyanabban az iskolában, ahol az első oltás is történt.

Forrás: koronavirus.gov.hu