Naprakész listát küldött egyik olvasónk szerkesztőségünkbe. Alighogy a bukott és minden szavával hazudozó miniszterelnök azt mondta, hogy: „Repülő kell, Gucci táska, focipálya a balatoni telekre, kastélynak tűnő majorság. Mi más? Habzsolni az újgazdagok mértéktelenségével, izléstelenségével. Önmaguknak. Csakis. Közénk viszont csak az jöjjön, ki hazáját és nem önmagát akarja gazdagítani.” – amit persze a jobboldalra értett, megkaptuk azt a levelet, amely a szoclib bűnök és károkozók korántsem teljes felsorolását tartalmazza
Kézdiné, Patakfalvy Katalin tollából.

Ime:

1. Giga kölcsön – a Bajnai-Gyurcsány tandem 2008-2009-ben vette fel, 2010-2014-ig vállalta a visszafizetést.
Ennek ára:
– 2 évre befagyasztják a közszféra bruttó bértömegét;
– 10 százalékkal csökken a táppénz;
– 12 milliárd dollárral a bankok feltőkésítése;
– 25 %-os nyugdíjcsökkentés;
– megszűnik a 13. havi illetmény;
– megszűnik a 13. havi nyugdíj;
– vagyonadó bevezetése 2012.ig;
– önkormányzati támogatás csökkentése;
– csökkentik az önkormányzati támogatásokat;
– előre hozzák a nyugdíjkorhatár 65 évre való emelését;
– 2009-ben nem fizetik ki a 13. havi nyugdíj második felét;
– átütemezik év végére a 2009-re tervezett nyugdíjkorrekciót;
– 2010-ben elmarad a nyugdíjkorrekció;
– gyes és gyed együttesen három helyett csak két évig jár;
– családi pótlék összegét, a korhatár 23-ról 20 évre csökken;
– fokozatosan megszüntetik a gázár- és távhő-kompenzációt;
– felfüggesztik a lakástámogatásokat;
– tömegközlekedés támogatásának csökkentése;
– közmédia támogatásának csökkentése;
– az EU-s agrártámogatások nemzeti kiegészítésének csökkentése 2010-ben;
– 20-ról 25 százalékra nő az áfa;

2. Eladták a MÁV legjobban profitáló részét a Kargót az Osztrákoknak. Azt ígérték a vasutasoknak, hogy részesednek pár százezer forinttal az eladás hasznából. Kóka János és Veres János nem tartotta meg a szavát

3. Kuncze Gábor ciánkapszulákat akart adni nekünk – rádióban is hallható volt a nyilatkozata

4. Hova lett a tűzoltók, rendőrök és tanárok túlóra díja?

5. 3,5 milliárd forint uniós támogatást kellett visszafizetnünk, mivel azt a szocik 2007-ben határrendészeti célok helyett vízágyúk vásárlására használták fel

6. 13 milliárd veszteség – a Moszkvai Magyar konzulátus eladása Hajdú-Bét ügy

7. A stratégiai ágazatok eladása – a víz-, gáz-, áram – miért kerültek külföldiek kezére?

8. 4-es Metro, OLAF jelentés – 167 milliárdot elcsaltak

9. 2005 december – a Józsefváros pályaudvaron megszűnt a rendszeres forgalom

10. 2007 március – Gyurcsány-kormány leállítja 14 mellékvonalon a személyforgalmat

11. 2007 július – a MÁV-ból kiszervezik a személyszállítási üzletágat, megalakul a MÁV-START Zrt.

12. 2008 január – MÁV Cargo Zrt. privatizálása

13. 2009 október – leállítják 33 mellékvonalon a személyforgalat

14. 24 milliárdos kár a repülőtér eladásából

15. 17 milliárdos kárt okoztak Dobrevék az EMIR-rendszer kiépítésével összefüggő szabálytalan közbeszerzésekkel

16. 10 milliárd Ft – meg nem valósult kormánynegyed a Nyugati pályaudvar mögött

17. 41 milliárd Ft – megépül a Kőröshegyi ( hegy nélküli ) Völgyhíd

18. 220 millió Ft – ennyibe került a nem mozgó Időkerék Budapest

19. 2,1 milliárd Ft kár – a Sukorói telekcsere

20. 40 millió Ft – Bodrogkeresztúr

21. Vizitdíj automaták kb. 650 000 Ft/intézmény

22. Kormányzati jósda – Szilvásy Péter (György öccse) az augusztus 20-i tűzijáték alatt kitört viharban öt ember meghalt, több száz pedig megsebesült. Az ombudsmani vizsgálat megállapította, hogy a történtek fő felelőse a Szilvásy György vezette kancellária.

23. 50 milliárd Ft kiadás – az M6 “homokdomb” alagutak

24. Kórházi széfek, „kakaóbiztos” számítógép

25. kb. 400 millió Ft – a Hagyó és társai által okozott kár

26. MSZP sikkasztás, hűtlen kezelés – 6 év letöltendő börtön, Zuschlag János

27. Adócsalás, magánokirat-hamisítás – 2,6 év jogerős börtön

28. Altus ügy – Bíróság mondta ki, hogy jogosulatlanul gazdagodott a magyar állam rovására 84 millió forinttal – Gyurcsány megúszta, elévült

29. MSZP Hivatali befolyással üzérkedés – 3 év börtön, Csonka Gábor

30. MSZP hivatali befolyással üzérkedés – 2 év börtön, Kaszab Csaba

31. MSZP sikkasztás – 10 hó börtön, Karakasev Anna

32. Hűtlen kezelés, Magyar Úttörő Szövetség – 1,5 év felfüggesztett börtönbüntetés, Rácz Péter

33. MSZP társadalombiztosítási csalás – 1év 10 hó börtön, Szarvas Attila

34. MSZP adócsalás – 8,1milliós pénzbüntetés, Kodela László

35. MSZP hivatali befolyással üzérkedés – jogerősen elítélve

36. Benedek Fülöp MSZP hivatali visszaélés, számtalan más bűntett

37. MSZP számlagyár – felfüggesztett szabadságvesztés, Balázs Gábor

38. MSZP – a Zuschlag-ügy elítéltje Lados István

39. MSZP – emberre fogta vadászfegyverét – felfüggesztett börtön, Hámori Csaba

Hogy a teljes mértékben az egykori pártelithez kötődő olajszőkítési ügyről (és annak horribilis, magánzsebekbe vándorló hasznáról) már ne is beszéljük…