A Magyar Hírlap hosszabb interjút készített Veres András püspökkel a közelgő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus apropóján. A győri megyéspüspök nem csak az eseményről, de napjaink égető kérdéseiről is elmondta véleményét. Ebből az írásból idézünk néhány részletet.

– Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a hit továbbadása a legnagyobb feladat Magyarországon és valószínűleg Európában, de a világban is. Hazánkban hosszú ateista évtizedek után napjainkra olyan szekularizált világ köszöntött ránk, ami szintén az elvallástalanodás felé tereli a fiatalokat. Hála istennek, voltak családok, amelyek a legnehezebb évtizedekben is gondoskodtak a hit továbbadásáról, ugyanakkor a kommunizmus után az egyház ismét működtethet oktatási intézményeket, ahol az értékrend továbbadható. Erre szükség van, hiszen a gyerek a családon kívül a legtöbb időt az iskolában tölti. Halkan merem csak megemlíteni, hogy az egyházi iskolák iránti érdeklődés egyre növekszik, ez a jó színvonal mellett bizonyára annak köszönhető, hogy a nevelésben érvényesülő értékrend még a nem vallásos szülők számára is vonzó.

– Hogyan látja: a világegyházban is a hit továbbadása a fő kihívás?

– Igen, de ott kiegészül még a nem keresztény vallásokkal történő együttélés kihívásával is. A fejlett világban emellett szükség van a család értékének megvédésére is, hiszen enélkül identitását veszti mind az egyén, mind a társadalom. Megítélésem szerint Magyarország pillanatnyilag jó úton halad e téren, mert nemcsak a családok anyagi támogatására van szükség, hanem a család mint alapvető emberi közösség megerősítésére is….

…– Milyennek látja most a hazai vallásosságot?

– A legnagyobb ereje talán abban áll, hogy sokkal több az Istenben hívő magyar, mint a vallásgyakorló. Bár tudom, ez egyszerre erő és gyengeség: nyilvánvalóan ez gyengesége is a mi papi működésünknek, ha nem tudjuk a hívő embereket meghívni a templomi, közösségi ünnepeinkre…. keressük az okokat. Talán abból a kormentalitásból fakad, hogy még a kommunizmusban ostobának és tanulatlannak tartották a vallásos embereket, és ez mind a mai napig nem kopott ki, holott a kommunista ideológia eltűnt. Pedig több gondolkodó, tudós is éppen akkor jutott el az istenismeretre és istenszeretetre, amikor elkezdett választ keresni a kérdéseire. Lehet, hogy nekünk, papoknak kellene több lehetőséget kínálnunk a hit ébresztésére. A hitetlenségből a mély istenszeretetbe tartó utat csak egyénileg lehet bejárni, talán ebben kellene több segítséget adnunk…

…A társadalom, amelyben élünk, nem segít. Nagyon nem segít ebben. A vallásosságban megmutatkozó istenszeretet és az értelmiségi kérdésfeltevéseken át elért vallásosság nem zárja ki egymást, sőt, egyik a másikat feltételezi. Egészen biztos, hogy nem lesz vallásos az ember személyes istenkapcsolat nélkül, ezért az istenszeretet a fontosabb. De azt is hiszem, hogy szükség van az értelemre is. Egy vallásos közösség világi tanúságtevői között a kereső lélek közösségre és otthonra találhat. Abban nem vagyok biztos, hogy a mai vallási közösségeink mindig alkalmasak erre….

…Napjainkban az emberek nem társat látnak egymásban – legfeljebb vetélytársat –, és sokan a saját érdekükért vagy céljaikért gátlástalanul átgázolnak másokon. Istenképmások vagyunk: Istenhez közelítünk a másik emberhez közelítve, ezt tudatosítanunk kell nap mint nap. Nagyon várnám a kongresszustól, hogy legalább a hívő emberekben szintet lépjen és cselekedetekké váljon az Isten és ember iránti szeretet, mert csak a szeretet civilizációjában boldogulhatunk itt, a földi életben is. Ez építi Isten örök országát.

– A szeretet civilizációjába beleférnek a homoszexuálisok?

– Szent Ágoston megfogalmazásával tudok válaszolni a kérdésére, aki azt mondta, hogy szeresd a bűnöst, de utáld a bűnt. Az, hogy valaki másként gondolkodik, érez, nem jelenti azt, hogy nem fogadom el őt. Jó lenne, ha ő is elfogadna engem, ha én másképpen gondolkodom és érzek… Számomra, keresztény ember számára soha nem okozott gondot, hogy más felfogású embert elfogadjak, tiszteljek, adj, uram, még szeressek is, de ez nem jelenti azt, hogy a rossz cselekedetét is el kell fogadnom. Az egyház sem utasítja el őket, azokat a cselekedeteket utasítja el, amelyek ellentmondanak a természet törvényének.

– Meg lehet őrizni ezt a különbségtételt akkor, ha a közbeszédet e téren az tematizálja, hogy politikai oldalak az egyházi tanítást pro vagy kontra érvként használják?

– A homoszexualitás témájában a kereszténységnek kétezer éve változatlan az álláspontja, de egyébként a kereszténységet megelőző zsidóságnak is ugyanez volt a tanítása. Nem jobb, nem baloldali vélemény, hanem a természetes erkölcsi törvényeken nyugvó álláspont. Az egyház stabilan ezen az úton halad, mindenféle provokáció ellenére is. A politikai irányok esetleg közelebb jönnek vagy eltávolodnak ettől az értékrendtől – ez az ő joguk, nem tehetünk ellene, legfeljebb felemeljük a hangunkat, amikor a vallást próbálják átpolitizálni…

…A vallás, a kereszténység nem a politikai hovatartozás függvénye. Bár kétségtelen, hogy minden politikai pártnak számot kell vetnie azzal, hogy számíthat-e a keresztényekre, ha bizonyos vallási értéket elfogad vagy elutasít. A hitükben erős katolikus emberek viszont sohasem pártszimpátia alapján fognak értéket képviselni: a krisztusi értékrend számukra a stabilitás és az alap. Az egyház nem hajlik ide vagy oda, az értékrendje nem igényel politikai megerősítést vagy rehabilitációt, nem szorul rá magyarázatokra.

– Defenzív magatartásba sem szorul?

– Valószínűleg tudatos, hogy a média szinte mindig csak akkor keres meg bennünket, amikor valami értékkonfliktusról, bennünket érintő bűnről vagy gyengeségről van szó. Ezt nyilván viselni kell, mert mi vontuk magunkra. De máskor nem érdekli őket a véleményünk.

– A vitát hiányolja?

– Vita még csak szóba sem kerül. Amikor néhány évvel ezelőtt magzatvédelmi témában felkapták egy mondatomat, és az uborkaszezon közepén egy egész lejárató kampányt kreáltak ellenem, az sem a vita vagy az objektív értékítélet kialakítása érdekében történt. Egy egyszerű támadás volt, egyházellenes indíttatásból. Párbeszédet lehet folytatni, a vitákba bele lehet állni, de ezek puszta támadások. Állni kell, ilyesmi nem térít le bennünket a krisztusi útról.

– Ha már magzatvédelem: most hasonlóan forró téma a gyermekvédelmi törvény. Azzal egyetért, hogy a gyerekek szexuális nevelése családon belüli privilégium?

– Kizárólagosan. Kedves témám, mert kezdő pap koromtól foglalkoztam családokkal, ők a megmondhatói annak, hogy évtizedek óta hangoztatom: az iskolában nem lenne helye semmiféle szexuális felvilágosításnak, mert nem minden gyerek érik egyformán. Nem lehet intézményesíteni a szexuális felvilágosítást, a gyereknek nagyon könnyen alakulhatnak ki komplexusai emiatt.

– Mit tanácsol a szülőknek?

– Mindenekelőtt azt, hogy ha a gyerek kérdez, akkor mindig válaszoljanak, és mindig a legőszintébben. És figyeljenek, hogy annyit mondjanak, amennyit a gyerek kérdezett. Ha nem elég, úgyis tovább kérdez, újra kérdez. Legyenek partnerek, tartsák meg a bizalmat…

A teljes interjú itt olvasható.

(Címkép: Magyar Kurir/Merényi Zita)