Van egy párt, pártocska, amely gyilkossággal kezdte működését. Megölték Magyarország olimpia-rendezési álmát. Azt is megígérték, hogy ugyanezt teszik a demokráciával (egy kis időre, csak amíg leszámolnak az ellenfeleikkel), eltiltják szakmájuktól a nekik nem gazsuláló újságírókat. Állítólag dugig van pártjuk a csillogó szemű, magasan képzett fiatal szakemberekkel. Mint például Hajnal Miklós. No de kérem, mit csodálkozunk? Amilyen a párt, olyan a tagsága…

Közgazdásznak adta ki magát eddig, de az előválasztási önéletrajzából kiderül, csak egy nemzetközi érettségivel rendelkezik Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja – írta meg az Origó. Az előválasztáson a 12. kerületben, a Hegyvidéken induló politikusnak az önéletrajzából derül ki, hogy nincs diplomája. Hajnal az Oxfordi Egyetemen három éven keresztül filozófiát, közgazdaságtant és politikatudományt hallgatott, de felfüggesztette a tanulmányait, idén pedig megkezdte a tanulmányait az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Ennek ellenére korábban több televíziós műsorban is közgazdásznak mondta magát, illetve a Wikipédia oldalán is ez a végzettség szerepel. Szó szerint azt írják, hogy “felsőfokú tanulmányait 2014-től az Oxfordi Egyetem filozófia, politika és közgazdaságtan szakán folytatta”.

Az Origó szerint Hajnal Miklós korábban előszeretettel vitázott a kamerák előtt gazdasági természetű kérdésekről is, szakértőnek tartva magát. Egyik szereplése 2017. január 24-én az akkoriban baloldali Hír Televízió Alinda című műsorában volt, amikor Kemény Dénessel, a vízilabda-válogatott egykori háromszoros olimpiai bajnok szövetségi kapitányával vitázott a budapesti olimpiai pályázatról, amely ellen már javában gyűjtötte az aláírásokat a Momentum… A beszélgetés egy pontján Hajnal azt mondta: “nyilván, én magam is közgazdász vagyok”.

Idén február másodikán az atv stúdiójában a Nap hírében a járványhelyzetről beszélgetve a műsorvezető ezekkel a szavakkal fordult Hajnalhoz: “de van nekünk egy közgazdászunk is”. Ekkor sem érezte szükségét a pontosításnak. Sőt, augusztusban, szintén az atv-ben egy valóban közgazdász diplomával és sok éves tapasztalattal rendelkező embert, az Állami Számvevőszék elnökét, Domokos Lászlót bírálta, mondván, hogy senki nem tartja közgazdasági szaktekintélynek. A momentumos politikus diploma nélkül is élvezi a főváros baloldali vezetésének bizalmát, hiszen a BKK Zrt. felügyelőbizottsági elnöki posztját tölti be, havi bruttó 502 500 forintos javadalmazásért…

A 2022plusz hozzáfűzése: értjük mi, hogyan gondolkodnak a pártocska tagjai. Ők a jövő, tehát előre vetíthetik a majdan (esetleg) megszerzendő képesítésüket is. Ma egy kamu közgazdász, egy fiktív virológus (mesterien találták el szarva közt a tőgyit a covid miatti szigorítások és enyhítések ügyében is), holnap egy képzelt sebész főorvos (miből áll kinevezni közülük bárkit is erre? Csak egy szike kell hozzá és zöld műtős szerelés) egy demokrata (aki persze diktatúrával harcol a demokráciáért), sőt tán egy kamu miniszterelnök is előkerülhet a kalapból.

Ja, hogy ez csak álom? Ja, hogy a diploma is csak hazugság? Kit érdekel? Ők a fiatal reménységek, nekik születésüktől fogva joguk és kötelességük a hazudozás és rombolás. Utóbbiról, ugye tudjuk az Internacionálé óta, hogy a múltat végképp el kell törölni ahhoz, hogy a semmik mindenné válhassanak.

Azért az igazság magva benne van ebben a Hajnal-féle ködösítésben is. Közgazdásznak ugyan nem közgazdász, de legalább közgaz.

Forrás: Origo/Mandiner; címkép: YouTube/Hír tv