Mi erős Európai Unióban vagyunk érdekeltek, és nyilvánvalóan részt kívánunk venni azokban a vitákban, amelyek arról szólnak, hogyan lehet az EU-t újra erőssé tenni – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnap.

A tárcavezető közös sajtótájékoztatót tartott Gordan Grlić-Radman horvát kül- és Európa-ügyi miniszterrel (képünkön), valamint Jadranka Jokszimoviccsal, Szerbia európai integrációért felelős miniszterével, akik a magyar nagykövetek éves értekezletén vettek részt Budapesten.

– Magyarország és Horvátország szoros egymásra utaltságban él, a felek közötti jó együttműködéséből mindkét nemzet profitálni tud – jelentette ki Szijjártó Péter. A horvát kül- és Európa-ügyi miniszter kiemelte, hogy a pandémia nem hatott a két ország gazdasági kapcsolatára, és a turizmus is jól alakult ebben az évben: a magyar turisták továbbra is biztonságos desztinációnak látják Horvátországot.

– Sok minden változik a világban, de a geopolitika nem, a szomszéd mindig szomszéd marad – mondta Gordan Grlić-Radman. Mindkét kormány az eredeti európai keresztény értékek alapján áll, és valószínűleg ez is volt az egyik oka annak, hogy Horvátország nem csatlakozott ahhoz a hecckampányhoz, amelyet több európai ország indított a gyermekvédelmi törvényünk elfogadása után – közölte.

Szijjártó Péter kifejtette: több ország európai ügyekkel foglalkozó minisztere kezdeményezett közös dokumentumot arról, hogy az NGO-k hadd mehessenek be magyarországi óvodákba és iskolákba a szexuális propaganda terjesztése érdekében. Arról is beszélt, hogy mivel Magyarország és Horvátország emlékeiben élénken él a 2015-ös migrációs válság, meg kell előzni az afganisztáni helyzet által kiváltott újabb tömeges, illegális migrációs hullámokat Európa irányába.

– Mi ezért semmiféle elosztási mechanizmusban nem fogunk részt venni, kizárólag azokat az afgánokat fogadjuk be, akik az Afganisztánban szolgálatot teljesített magyar katonákkal dolgoztak együtt – nyomatékosította Szijjártó Péter.

A cikk további részleteit a Magyar Nemzetben, itt olvashatják el.