Nem lehetett könnyű helyzetben augusztus huszadikán a váci városvezetés, amikor a szokásos „a baloldali is lehet keresztény” színjátékot akarták eljátszani Szent István királyra hivatkozva. A szónoknak felkért váci püspök azonban nem kicsit hagyta helyben az elembétékú-párti városatyákat. Az ünnepi beszéd egyértelműen foglalt állást a „bibliai ihletésű családmodell” mellett.

Az egyik alpolgármester Inotay Gergely – eredendően katolikus hitoktató – bizony kapkodhatta a levegőt Szent István királyunk váci ünnepén, amikor facetba kapta a hivatalos egyházi állásfoglalást az azonos nemű párok együttélésével és a normális családdal kapcsolatban.

Ez pedig korántsem tűnt oly’ megengedő, „szeressük egymást gyerekek” kijelentésnek – ahogyan azt az alpolgármester kiügyeskedné magának.
Inotay Gergely, aki kijelentette, „ellenzem a szexuális kisebbségek jogainak szűkítését”, szemmel láthatóan nem tanult Osztie Zoltán atya neki címzett, korábbi kritikájából.

A katolikus pap ugyanis kijelentette, hogy az alpolgármester homoszexuálisokat szárnyai alá vonó vélekedése teljesen téves és az egyház hivatalos tanítása alapján elfogadhatatlan, azzal összeegyeztethetetlen. Mint mondta: „az LMBTQ-lobbi egyértelműen megrontja a kicsi, egyébként egészséges fejlődésben lévő gyermekeket.”

Marton Zsolt családokért felelős váci püspök ünnepi beszédében  leszögezte : „Ma sokszor halljuk, hogy válságban van a házasság és a család intézménye. Valójában nem a házasság és a bibliai ihletésű család van válságban, hanem az a társadalom kerül válságba, amelyik nem ismeri fel a házasság és a család értékét, elfelejtkezik annak eredeti értelméről. A katolikus egyház tanítása szerint a házasság nem egy civilizációs képződmény, amely létrejött, amikor az ember fejlődés során szükség volt rá, és amely aztán idővel eltűnik, amikor már nem lesz rá szükség. A házasság nem gyermeke, hanem szülője a civilizációnak.”

Vác városának másik alpolgármestere sem ülhetett nyugodtan a pódiumon, amikor az egyházmegye főpásztora államalapító szent királyunk igaz politikusi valóját mutatta fel követendő példaként. „Szent István király nem paktumot kötött Istennel, hanem valóban megtért Krisztushoz” – szögezte le Marton Zsolt.

Az elmúlt napokban, az országos és a helyi sajtóban is arról szóltak a hírek, hogy Kiss Zsoltot, a váci szivárványkoalíció alpolgármesterét sikkasztással gyanúsították meg, egyúttal rabosították is. Kiss Zsolt, Matkovich Ilona polgármester asszony első számú helyettese a váci képviselő- testületben. A polgármester asszony szabadsága, akadályoztatása esetén Kiss Zsoltnak aláírási joga van. Tehát egy olyan politikus dönt Vácon a közpénzekről, akinél alapos a gyanú, hogy ezt más esetben törvénytelenül tette – írta a Szent István napi ünnepséget követően a Fidesz váci szervezete.

Én nem mondom, hogy ne lenne feladata mindenkinek tükörbe néznie, akármelyik oldalon is áll. Ám mekkora zsákutca már, amikor az eljátszott keresztényieskedés nem jön be, mi több, éppen a várttal totálisan ellentétes eredményt hoz.

Attól azért ne tartsunk, hogy a Szent István napi K.O. – azaz államalapítónk életpéldájának erejéből eredő szentjobb-egyenese – kiütötte volna Vác baloldali városvezetését. Bizonyosan nem. A színjáték tehát megy majd tovább. És afelől se legyenek kétségeink: a budapesti tűzijáték égre festett, félreérthetetlen üzenetét csak azok fogadják be az életükbe, akik – a váci püspök kemény szavaival élve – nem paktumot akarnak kötni Istennel, hanem megtérnek hozzá.

Forrás és kép: Vasárnap.hu