Lipótváros fideszes polgármestere kitalálta, hogyan lehetne megkönnyíteni a lakossági parkolást, a Főváros ellehetetlenítette, majd elkezdte megvalósítani az ötletet, csak egy másik kerületben.

Szentgyörgyvölgyi Péter, lipótvárosi polgármester 2020 novemberében nyújtott be egy javaslatot Karácsony Gergelynek, hogy tűzze a fővárosi közgyűlés napirendjére: a polgármester elképzelése az volt, hogy a parkolási rendelet módosításával az összes budapesti polgármester az általa vezetett kerületek lakosai számára kizárólagos várakozóhelyeket jelölhessen ki.

Karácsony Gergely válaszlevelében közölte, hogy a jogszabályi környezet nem tesz lehetővé a fővárosi önkormányzat számára a fővárosi parkolási rendeletben meghatározottakon túlmenően bármilyen további szabályozást, ezért Szentgyörgyvölgyi előterjesztését sem veszik napirendre.

Amit szabad Teréznek, nem szabad Lipótnak

Közel egy esztendővel az előterjesztés után, augusztus 11-én – szintén Szentgyörgyvölgyi kezdeményezésére – leült egy asztalhoz Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke és Strang Tamás, a BKK integrált szolgáltatás- és infrastruktúrafejlesztési vezetője az V. kerületi polgármesterrel. Az egyeztetésen

olyan feltételekhez akarta kötni a főváros vezetése a lakossági kizárólagos várakozóhelyek létesítésének lehetőségét, amelyek kikötésére semmilyen jogalapja sincsen,

hiszen sem rendelet, sem jogszabály nem tartalmaz erre vonatkozó szabályozást.

Kiderült az is: a meghatározott feltételek teljesítése csakis a lakossági parkolóhelyek rovására lehetséges, illetve azon létesítményeknek, melyek létrehozását feltételként szabták, nincsen semmilyen fogalmi, kritériumi meghatározása.

Máshol mégis sikerült „megoldania” a fővárosnak 

A képviselő hétfői közleményében kifejtette, hogy az V. kerület forgalomtechnikai tervét január 25-én benyújtották a Budapest Közúthoz, ám az az előírások szerinti 20 napos határidő után sem válaszolt. Szentgyörgyvölgyi Péter július 23-án küldött egy postafordultával választ kérő levelet, melyre 26-án megdöbbentő válasz érkezett: időközben sikerült megtalálni vagy kialakítani a megfelelő jogszabályi környezetet, azonban

a fővárosi önkormányzat útmutatása alapján az ötletgazda V. kerület kérelmét elutasították, miközben a VI. kerület kérelmét jóváhagyták.

Szentgyörgyvölgyi Péter nem adja fel

A lipótvárosi polgármester kifejtette, hogy tovább folytatja a megkezdett munkát, úgy, hogy az intézkedés a közlekedési szereplők egyensúlyának megtartásával történjen. A diszkriminatív fővárosi döntés miatt Szentgyörgyvölgyi Karácsonyhoz fordult, hogy a konkrét jogi hivatkozás megjelölésével határozza meg azokat a feltételeket, amelyekkel a belvárosiakat hajlandó támogatni a lakossági kizárólagos várakozóhelyek létesítésében.

Forrás: mandiner.hu