A nyugati országok, főleg az Egyesült Államok és Nagy-Britannia milliárdokat pumpált Afganisztánba az elmúlt években, de ezzel az ellenkezőjét érték el annak, amit akartak. Új társadalmat akartak építeni, ehelyett a rengeteg pénzzel csak elősegítették a korrupciót, ami a tálibok visszatérésének melegágya lett. Milliókat költöttek iskolákra, amelyek összedőltek, vagy nem volt bennük elég pad. A segélyszállítmányok gyakran hadurak és maffiavezérek birtokaira kerültek, ami miatt a szegénység csak nőtt.

Mielőtt a tálibok visszafoglalták Afganisztánt, a nyugati országok rengetegszer próbálkoztak, hogy javítsák a helyiek életminőségét és új társadalmat építsenek ki. Emiatt megszámlálhatatlan pénzt pumpáltak az országba, ami egész egyszerűen pazarlás volt – írja a Daily Mail.

A toszkán kecskék

A Pentagon szervezésében kilenc toszkán kecskét vittek repülővel Afganisztánba, hogy lendítsenek a helyi kasmíriparon, és több ezer munkahelyet teremtsenek. A programra 4,4 millió fontot, vagyis közel 2 milliárd forintot szántak.

Ezeket a kecskéket a helyi állatokkal párosították, hogy növeljék a minőséget. Azonban a toszkán kecskék nem bírták az afganisztáni körülményeket, több állat megbetegedett, túl kis helyen tartották őket, valamint a magas takarmányárak mellett nem volt kifizetődő az üzlet, és az afgán partner elállt az üzlettől. A program az adófizetők pénzének teljes elherdálása után szégyenszemre csendben elhalt.

Az illetékesek ezek után azt sem tudták megmondani, hogy mi lett az olasz kecskékkel, lehet, hogy megették őket.

Tony Blair egykori brit miniszterelnök, aki az afganisztáni 2001-es bevonulás mellett kardoskodott, kötelességének nevezte Afganisztán újjáépítését, de az oktatás, a nők és a jólét terén elért némi előrelépésen kívül a külföldi beavatkozások többnyire csak elősegítették a korrupciót, ezáltal pedig a tálibok visszatérését is.

A pazarlás egyszerűen megdöbbentő volt

Szellemiskolákra, fantom katonai egységekre, tragikomikus és amatőr kábítószer-ellenes akciókra, valamint milliárdos építőipari és üzemanyagcsalásokra költötték a pénzt.

Az Egyesült Államok helyi diplomatái azt jelentették Washingtonnak, hogy az egyik afgán alelnök 38 millió font, azaz több mint 15 milliárd forint készpénzzel repült Dubajba, és hogy  kábítószer-kereskedők és korrupt tisztviselők hetente 170 millió fontot, több mint 72 milliárd forintot csempésztek ki  egy olyan országból, ahol az átlagjövedelem alig 430 font, vagyis 180 ezer forint – évente.

Mindez azt mutatja, hogy milyen hatása van annak, ha rengeteg segélyt pumpálnak egy konfliktusokkal teli országba. Több mint egy évtizeddel ezelőtt Richard Holbrooke amerikai különleges megbízott azt mondta, hogy a korrupció tönkreteszi az új demokrácia megteremtésére irányuló erőfeszítéseket. Ez a tálibok első számú toborzási eszköze.

Kisfiúkat toboroztak

Az ENSZ több mint egy évtizede figyelmeztetett arra, hogy az afgán biztonsági erők fiúkat toboroznak. Tavaly már az amerikai külügyminisztérium elismerte, hogy még mindig fennáll annak a veszélye, hogy magas rangú tisztviselők kisfiúkat tartanak szexrabszolgaként Afganisztánban. Ennek ellenére soha nem indult eljárás ellenük.

A 2001 utáni első években a polgári célokra fordítható amerikai költségvetés viszonylag kicsi volt, mivel a legtöbb pénzt a terrorizmus elfojtására fordították. Az Egyesült Államok azt ígérte, hogy 2004 végéig 1000 iskolát és klinikát épít vagy felújít, de ennek alig tizedét sikerült elérnie. Aztán a pénzcsapokat megnyitották, mert a „nemzetépítés” lett a kulcsszó.

Sok abszurd beruházás volt, mint például amikor 32 millió fontot, azaz 13,5 milliárd forintot költöttek egy földgáz-töltőállomásra, ami 140-szer több, mint amennyiért a szomszédos Pakisztánban felépül egy gázkút. Az építkezés után jöttek rá a projekt felelősei, hogy az autók gázosra alakítása többe kerül, mint az éves átlagjövedelem, így egyetlen afgán sem tudta használni a gázkutat.

Christopher Kolenda ezredes, amerikai katonai tanácsadó elmondta, hogy Afganisztán demokrácia helyett kleptokráciává vált 2006-ra. Aki politikus akart lenni, nagy összegeket fizetett a korrupt pártoknak és vezetőknek a pozícióért, majd a kenőpénzt visszalopták segélyprogramokból vagy egyenruhák és lőszerek illegális eladásából, de a politikusok szívesen foglalkoztak kábítószer-kereskedelemmel és emberrablással is.

Ennek tudatában az sem csoda, hogy a britek 6,6 milliárd fontos, azaz 2800 milliárd forintos máktermesztés elleni akciója is kudarcba fulladt. Egy, az ópiumellenes programban részt vevő helyi kormányzó irodájában 9 tonna mákgubót találtak. Miután kirúgták, mind a 3 ezer emberével együtt csatlakozott a tálibokhoz.

2010-re már tisztán lehetett látni, hogy az országban milyen szinten van a korrupció, ennek ellenére rengeteg pénzzel támogatták a nyugati országok. Az USA két évtized alatt csaknem ezermilliárd dollárt költött, Nagy-Britannia pedig 30 milliárd fontot, ebből 3,3 milliárdot a segélyekre, egy 38 millió lakosú országban. Ha az összes elköltött nemzetközi segélyt egyszerűen felosztották volna az afgánok között, minden polgár azonnal milliomos lett volna. Ehelyett megugrott a szegények száma az amúgy is szegény országban. Egy kabuli bank fantomcégek hálóján keresztül „kölcsönöket” folyósított a minisztereknek, tisztviselőknek és katonai vezetőknek, ezek a pénzek az ország éves GDP-jének 12 százalékát tették ki.

A bank emellett 117 millió fontot költött 35 luxusvillára a dubaji Palm Jumeirah szigetkomplexumban, amelyeket VIP-szórakoztatásra használtak.

A rengeteg pénz csak segítette a korrupciót

Három évvel ezelőtt az újjáépítési felügyelőség kimutatta, hogy az újjáépítési projektekre fordított 38 milliárd fontból 11,4 milliárd fontot, több mint 4700 milliárd forintot loptak, pazaroltak vagy buktak el.

Iskolák asztalok nélkül

Sok iskolát kezdtek el építeni a nyugati mintára, csak éppen ötször drágábban, mint máshol. A hegyvidékeken nem tudtak felszerelni normális nehéz tetőszerkezeteket az iskolákra, a könnyebbek pedig télen beomlottak a nagy havazás miatt. Az Egyesült Államok 800 millió fontot költött ezekre az iskolákra, ennek ellenére a felük nem rendelkezett elegendő asztallal vagy székkel. Olyan személyek kaptak támogatást, akik nem is léteztek, a tanárok névsorokat hamisítottak.

Egy erőmű 246 millió fontba került, a tervezettnél tízszer többe, majd az ígért kapacitás kevesebb mint egy százalékát adta le, mivel nem volt pénz a működtetésére. Még az amerikai nagykövetséggel szembeni szálloda 62 millió fontos kölcsöne is eltűnt.

Gert Berthold, egy könyvelő, aki segített egy több milliárd fontos szerződés elemzésében, arra a következtetésre jutott, hogy minden tíz dollárból négy a korrupt hivatalnokok, gengszterek vagy felkelők zsebébe került.

A végeredmény pedig ismert: a szellemi szétesés szélén álló demokrata párti amerikai elnök, Joe Biden – durván fogalmazva – teljesen esztelenül kivonul Afganisztánból. A tálib terroristák azonnal elkezdték az utcai kivégzéseket, és embervadászatot folytatnak. Várhatóan 5 millió afgán fog elindulni Európába, migránsok próbálják ismét elözönleni Európát. Brüsszel pedig ismét kötelező kvótákról beszél.

Forrás: origo.hu

Kiemelt kép: Shutterstock