Takcsány községben, az Eperjesi kerület Szinnai járásában 13 magyar huszár sírját újította fel a Krajczáros Alapítvány a helyiekkel karöltve. „Tettük a dolgunkat a település vezetésével és polgáraival közösen. Értéket teremtettünk” – jegyzi meg Németh István, a Krajczáros Alapítvány kurátora. Hozzátette: „Jó érzés tapasztalni, amikor nemes ügyért sokan és jól, önként akarnak tenni”.

Az avató rendezvény szervezője Bober Miroslav Takcsány polgármestere volt. Korabeli díszmagyar viseletben jelen volt Kripcsi-Szabó József, valamint (az alapítvány egyik kiemelten fontos támogatójaként) Székesfehérvár önkormányzatának képviseletében Horváth Miklós Csaba. A sírkertben felállítptt harangtorony Zámbó Sándor, fehérvárcsurgói cukrászmester családi hagyatékából származó öntöttvas haranggal készült. Az információs táblán a korabeli események, a sírkertben nyugvó huszárok emlékezete olvasható angol, szlovák, és magyar nyelven.

Az alapítvány kurátora kiemelte, újabb partnerekre találtak. Ez is csapatmunka volt, s köszönik a helybéliek partnerségét. Egy sok éve dédelgetett álmuk valósult meg, amikor a hazájukért életüket áldozó huszárok sírkertje is hősi tetteikhez méltó állapotba került ezen Északkelet-Szlovákiában található településen.

„Egy jó hangulatú, jól sikerült programnak voltunk részesei, ami rólunk, magyarokról, a Nagy Háborúban életüket vesztett magyar huszárokról szólt. Ők az életüket adták a hazájukért.

A szervezet legközelebbi projektje Repejovban (a M. Kir. Budapesti 1-es honvédek temetőjében) lesz augusztus végén esedékes. Itt 12 sírkövet és információs táblát helyeznek ki. Oda is hívnak, keresnek partnereket. A szervezők nagyon remélik, hogy a hazai média ingerküszöbét is átlépi e jelentős esemény.

A Krajczáros Alapítvány vezetői vallják és hirdetik, hogy a két szomszédos ország lakóit a közös történelem összeköti. Ezért különösen nagy jelentősége van a békés egymás mellett élés iránti kívánalomnak és gyakorlatnak. Reményeik szerint mielőbb megszületik végre a két állam közt a hadisírok gondozására vonatkozó kormányközi megállapodás is. Az alapítvány büszke rá, hogy működése során Európában e mostani helyszín volt a huszonegyedik, ahol valamiféle tárgyiasult emlékjel (szobor, kopjafa, emléktábla, stb.) őrzi és idézi fel a magyar katonák helytállását.

Forrás és címkép: Krajczáros Alapítvány