Tíz sportágban és 81 versenyszámban szerepelnek magyar sportolók a jövő kedden kezdődő tokiói paralimpián, melyen lesz olyan nap, amikor akár 12 számban is lehet magyar döntős.

Többek között erről beszélt Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke szerdán sajtótájékoztatón. Emlékeztetett rá, hogy különleges paralimpia lesz a mostani, a legfontosabb, amire oda kellett figyelni, az az volt, hogy Covid-helyzet miatt hozott speciális szabályokat teljes egészében követni kellett és kell.

Az adatokra rátérve emlékeztetett rá, hogy 37 sportoló plusz Ocelka Róbert látássérült kerékpáros kísérője, azaz guide-ja alkotja a magyar csapatot. A legtöbb – szám szerint – öt versenyben az úszó Konkoly Zsófia és Pap Bianka indul, és az elnök kiemelte, hogy lesznek magyar csapatok is, női tőrben és párbajtőrben, női és férfi asztaliteniszben, illetve úszóváltóban. Kitért továbbá arra, hogy sok segítséget kaptak már eddig is a tokiói magyar nagykövetségtől, Palanovics Norbert nagykövettől, aki arról tájékoztatta őt, hogy hétfőtől egy hónapon át magyar parasportolókat bemutató kiállítás lesz a tokiói Magyar Kulturális Intézetben.

A paralimpia kedden kezdődik a megnyitóval, majd a versenyek szerdától szeptember 4-ig tartanak, a záróünnepségre pedig 5-én kerül sor.

A sajtótájékoztatóról részletesen itt olvashatnak.