A MOK csütörtöki közleménye szerint „eddig szerencsénk volt” a vírus új, lényegesen fertőzőbb delta variánsával, de „ne kockáztassunk”, mert az „itt van közöttünk”.

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) arra kéri az embereket, hogy a koronavírus-járvány miatt továbbra is maradjanak elővigyázatosak: tartsanak távolságot, zárt térben hordják a maszkot, tartsák be a kézmosás és kézfertőtlenítés szabályait, valamint az oltás beadatásának fontosságára is felhívja a figyelmet.

A járványügyi helyzet javulásával a szigorú szabályok lazítását a magyar lakosság jelentős része úgy értelmezte, hogy minden visszatérhet a régi, megszokott kerékvágásba – írták, hozzátéve: korlátozás, ellenőrzés nélkül igénybe vehető tömött éttermeket és bevásárlóközpontokat, megnyitott strandokat és szállodákat, zsúfolt tömegközlekedési eszközöket lehet látni, a maszk pedig szinte mindenhonnan eltűnt, „nyoma sincs a védekezésnek.”

Kiemelték:

a környező országokban ismét fellángolt a járvány, a nemzetközi példák azt mutatják, hogy a magyarországi átoltottságnak megfelelő helyzetű országokban is gyors terjedés tapasztalható.

A kamara szerint elengedhetetlen a megelőzés, hiszen a nemzetközi tapasztalatok alapján még az oltottak sincsenek teljes biztonságban. Bár az oltás nagymértékben csökkenti a komolyabb szövődmények kialakulását, a járvány terjedését csak lassítja, így az oltatlanok továbbra is veszélyben vannak – hangsúlyozták.

A MOK ezért felhívja a figyelmet az oltás beadatásának fontosságára, javasolja a védettségi igazolvány minél szélesebb körű használatát, és a hatékonyabb kontaktkutatást. A döntéshozókat pedig arra kéri, hogy „a járvány negyedik hullámának küszöbén” minden hatékony eszközt vegyenek igénybe, amellyel ösztönözni lehet a magyar lakosságot az oltás beadatására.

A kamara azt javasolja, hogy tegyék elérhetőbbé az oltást a hátrányosabb helyzetű településeken élőknek is, és létesítsenek mobil oltópontokat a rendezvényeken, ahol lehetőség szerint egydózisú vakcinát alkalmazzanak, és kis ajándékkal jutalmazzák az oltásra érkezőket – olvasható a közleményben.

MTI

Címlapkép: MTI/Balázs Attila