A Budapest Fórum a Fenntartható demokráciák építéséről címmel rendezett kétnapos, angol nyelvű nemzetközi konferenciát Budapest Főváros Önkormányzata, a baloldalhoz ezer szállal kötődő Political Capital és a CEU Demokrácia Intézete.
A Soros György nevével fémjelezett nyílt társadalom eszméjét képviselő előadók által tartott fórum célja az volt, hogy „Budapestet visszahozzuk a régió progresszív szellemi térképére”.

A Budapest Fórum idei rendezvénye a városokra, a helyi kezdeményezésekre és a fenntartható demokráciák építésére összpontosított. A meghívottak között szerepelt Anne Applebaum újságíró, történész, aki a háromszor is kétharmaddal megválasztott Orbán-kormányt hosszú évek óta puccsista egypárti diktatúraként festi le a hazai és nemzetközi balliberális médiában.

Szintén meghívták a Magyarországot jogállamisági ügyekben támadó Vera Jourovát, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnökét.
Az előadók között szerepelt Timothy Garton Ash Oxfordból, aki szerint nem a kilépésük, hanem a magyarok bent maradása jelent fenyegetést az EU-ra, és Charles Gati, Hillary Clinton egykori USA külügyminiszter bizalmasa is, aki már 2012-ban ötpontos tervvel házalt a baloldalnál, hogy buktatná meg Orbán Viktor kormányát.

A meghívó szerint baloldali polgármesterek és alpolgármesterek is részt vettek személyesen vagy virtuálisan a konferencián, így többek között Amszterdam, Pozsony, Varsó, Prága, Ankara, Milánó, Barcelona, Párizs, London, Bécs és Los Angeles képviseletében.

A Közép-európai Egyetem budapesti épületében tartott nemzetközi konferencia nyitó előadását a saját bevallása szerint hiperpaszív angolnyelv-tudású Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere tartotta.

A rendezvény támogatói között előkelő helyen szerepelt a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítványok is.

Forrás: Magyar Nemzet