Tízből nyolc magyar büszkén vállalja a magyarságát, 85 százalékuk erős nemzeti identitással rendelkezik – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) felméréséből. Az 1000 fő megkérdezésével készült reprezentatív kutatás arra is rávilágított, hogy a magyar emberek elsősorban országunk sikereire büszkék, a nemzeti önazonosságuk erősebb, mint az európai identitásuk.

Egy nemzethez való tartozás erősebbé és büszkébbé teszi az embert, azt érzi, hogy a sikerekben és a kudarcokban sincs egyedül. Ha pedig egy ország lakói büszkék a történelmükre, a kulturális és sporteredményeikre, akkor abban az országban képzelik el jövőjüket és ott alapítanak családot is.

A KINCS kutatásából kiderül, hogy 10-ből 8 magyar büszke a magyarságára. Legnagyobb arányban a gyermekesek, az idősebbek és a vidéken élők éreznek így, ugyanakkor a korcsoportok között Magyarország tudományos és sporteredményeire a fiatal korosztály a legbüszkébb. A 18-29 évesek 82 százaléka büszke a magyar sportolók által elért eredményekre (a tanulók körében 94 százalék), amiben bizonyára komoly szerepe van a magyarok világversenyeken elért sikereinek, így a magyar csapat sikeres tokiói olimpiai szereplése is nagy hatással lehet a fiatalokra. A válaszadók 63 százaléka rendkívül büszke arra, hogy magyar: ők egy 1-től 10-ig terjedő skálán a legmagasabb értéket jelölték meg.

Összességében az látható, hogy a magyar emberek erős nemzeti identitással rendelkeznek, a válaszadók 85 százalékát ez jellemzi. A megkérdezettek több mint háromnegyede mondta azt, hogy büszkeséggel tölti el Magyarország történelme, 85 százalékuk büszke a tudományos, és 79 százalékuk a sporteredményekre is. Az ország kulturális sikereit a válaszadók háromnegyede (76 százalék) méltatta.

Tízből hat magyar ember (62 százalék) büszke arra, hogy országunk tagja az Európai Uniónak, azonban 11 százalékukról ez egyáltalán nem mondható el. A felmérésből látható, hogy a válaszadók 21 százalékát nem tölti el elégedettség, ha az Európai Unió működésére gondol, ugyanakkor 42 százalék inkább elismeri azt. Ez azt jelenti, hogy a magyar eredményekre büszke válaszadókhoz képest fele akkora az európai eredményeket elismerők aránya.

Összességében azt látjuk, hogy a magyar emberek büszkék arra, hogy magyarnak születtek, és büszkék országunk eredményeire is. Az Európai Unió teljesítménye jobban megosztja őket. Módszertan: A KINCS országos reprezentatív kutatása 1000 fő telefonos megkérdezésével készült a felnőtt lakosság körében, 2021. július 14-16. között.

MTI-OS