Három ütemben 2,6 milliárd forintból újul meg a cigányság hitéletében is jelentős szerepet betöltő csatkai zarándokhely – jelentette be a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kedden a Komárom-Esztergom megyei településen.

Soltész Miklós elmondta: a Veszprémi Érsekség beruházásában megvalósuló fejlesztésre idén 700 millió, jövőre egymilliárd, 2023-ban pedig további 900 millió forintot biztosít a kormány.

Magyarországon az egyházak is részt vállalnak a gazdaság újraindításában, legyen akár szó a magyar templom felújítási program 26 milliárd forintos fejlesztéseiről, vagy más nagyberuházásokról. Hozzátette: a közeli Vértessomlón egy másik kegyhely 1,1 milliárd forintból újulhat meg.

Székely János, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia cigánypasztorációért felelős tagja kiemelte: a csatkai kegyhelyre 1862 óta járnak zarándokok, jelenleg 80-90 százalékuk roma. Elmondta, hogy a cigányok a csatkai Kisboldogasszony-búcsún szeretnek gyerekeket is keresztelni.

Udvardy György veszprémi érsek kiemelte: a kegyhelyeknek fontos szerepe van a hit megélésében. A csatkai beruházás része lesz a kápolna rekonstrukciója mellett a kültéri oltár, a forrás és környéke, a kiszolgáló létesítmények, valamint a kegyhelyre vezető út megújítása. Szintén része a projektnek a település ősi templomának rekonstrukciója.

Az érsek közölte: az egyházmegyében 76 templom újul meg több mint egymilliárd forintból.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Vasvári Tamás